2024-05-08 08:40:00
Jack Hunter megtudja, hogy a Menny csillaga nevű ókori ereklye valahol Törökországban rejtőzik. Helyi vezetőjük Armen Antaki antik kereskedő és fia, Fuad lesznek. Egy rámenős kalandor, Albert Littmann, aki eddig minden fontos ereklyét megszerzett előlük, most is megelőzi őket. Erőszakkal megszerzi a kincs utolsó birtokosának nevét és megöli Jackék helyi vezetőjét, Arment is. Littmann a Menny csillagának birtokában egy vulkanikus terület felé halad, hogy találkozzon alvilági megbízójával, Petrovskyval. Jack tudja, hogy a Littmann birtokában lévő ereklye és a korábban megszerzett Írisz együttes alkalmazása végzetes hatalommal ruházhatja fel annak birtokosait. Utolsó lehetőségként megpróbálják megszerezni a Csillagot Littmanntól, mielőtt Petrovsky összeilleszti azt az Írisszel.
2024-05-08 10:15:00
Egy éve már, hogy Thomas Mathews (Isaiah Washington, A Grace klinika) oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhetett fiával. Főnöke úgy érzi, véget kell vetni az önpusztító ámokfutásnak, és Brazíliába küldi Mathewst azzal a feladattal, hogy járjon utána az "Area Q" nevű körzetből jelentett UFÓ-észleléseknek. A helyszínre érve a férfi eleinte szkeptikusan áll hozzá az eseményekhez, de hamarosan rádöbben, hogy talán élete legnagyobb felfedezése vár rá.
2024-05-08 12:05:00
Christopher Barratier zenés drámája egy csillag születéséről szól egy olyan korban, melyet a bizonytalanság ural. 1936 Párizsában járunk. Senki sem tudja, mit hoz a holnap: a német Harmadik Birodalom felemelkedése sokak szívében szül félelmet, Leon Blum személyében pedig egy baloldali szakszervezeti vezető lép hatalomra és teljesen felforgatja a dolgozók életét. Ezek az ügyek általában nem igazán izgatják Germain Pigoil-t (Gerard Jugnot), aki egy apró mulatót üzemeltet a Fauborg negyedben, ám a városon eluralkodó káosz az ő mindennapjaira is hatással van. A felesége, Viviane (Elisabeth Vital) megszökött a szeretőjével és arra készül, hogy magához veszi közös fiúkat, Jojo-t (Maxence Perrin), Galapiat (Bernard-Pierre Donnadieu), a lelkiismeretlen vállalkozó pedig azzal fenyegetőzik, hogy becsukatja Germain mulatóját. Milou (Clovic Cornillac), a helyi politikus és Jacky Jacquet (Kad Merad), a veterán szórakoztató segítségével Germainnak sikerül megegyeznie Galapiattal, hogy a színház nyitva maradhasson, ám az üzlet döcög, mígnem bekopogtat hozzá egy munkát kereső fiatal lány, Douce (Nora Amezeder), kinek elbűvölő hangja egész Párizst átjárja.
2024-05-08 14:05:00
Az amatőr boksz egyik legígéretesebb tehetségének tartott walesi Howard Winstone egy pörölykalapács erejével bíró jobb kezével szerez magának gyors hírnevet: óriási karrier előtt áll, ám ekkor egy ipari balesetben elveszíti jobb kezének három ujját. Más esetben ez egy pálya végét jelentené, de Howard nem adja fel: annak ellenére, hogy immáron csak egyik kezét képes ökölbe szorítani, egy forradalmi mozgástechnikát kifejlesztve ismét a csúcsra tör, és ahogy újabb és újabb meccseket nyer meg, úgy szerez magának egyre több támogatót, míg végül az egész nemzet mögé áll.
2024-05-08 16:05:00
Nathalie (Audrey Tautou) fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus (François Damiens), a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és általában véve egy rakás szerencsétlenség. Mégis ő az, akit Nathalie egy napon az irodájában - önmaga legnagyobb meglepetésére - váratanul megcsókol.
2024-05-08 17:50:00
Egy ausztrál világítótorony őre Tom Sherbourne (Michael Fassbender) és felesége Isabel (Alicia Vikander) örökbe fogadnak egy tengerből kimentett árva kislányt. Évekkel később a pár felfedezi a gyermek valódi származását, ami nem várt nehézségeket hoz életükbe.
2024-05-08 20:00:00
Crowe játssza Jake-et, a technológiai milliárdost, aki gyermekkori barátait hívja össze miami birtokára, hogy egy nagy tétű pókerjátszmába kezdjenek. Ezek a barátok szeretet-gyűlölet viszonyban vannak a házigazdával, aki egy mesteri játékos/tervező, és egy bonyolult tervet eszelt ki, amelynek célja, hogy igazságot szolgáltasson mindannyiuknak. Jake azonban menet közben újragondolja a tervét...
2024-05-08 21:35:00
A valamikori különleges osztagos (John Cena) nem mindennapi feladatra vállalkozik, hogy kizökkentse magát a nyugdíjas katona napjainak szürke monotonitásából: elvállalja egy balhés újságíró (Alison Brie) védelmét, aki egy hírhedt diktátorral (Juan Pablo Raba) akar interjút készíteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor az interjú kezdetén felkelők puccsot hajtanak végre, az ex-zsoldos és az újságíró pedig a dzsungelen keresztül menekülni kényszerülnek.
2024-05-08 23:20:00
Elizabeth Sloane az egyik legkeresettebb és legfélelmetesebb lobbista Washingtonban, rettenthetetlen a politikai kulisszák között zajló összecsapásokban. Ravasz, kitartó és erős, aki mindent megtesz, hogy sikerre vigye az általa képviselt ügyet. Ezúttal nehéz fába vágta fejszéjét, pályafutása legerősebb ellenfelével találja magát szemben. A fegyverlobbistáknak nem tetszik, hogy a kongresszus szigorítani szeretne a fegyvertartási szabályokon. Nagy árat kell fizetnie, ha le akarja győzni őket..
2024-05-09 01:30:00
Phil Broker (Jason Statham) exügynök lányával új életet akar kezdeni egy kisvárosban. Hamarosan azonban összetűzésbe kerül a helyi bandával, melynek Gator (James Franco), a drogbáró a vezetője. Amikor Gator rájön, ki is valójában Broker, életre-halálra szóló hajtóvadászatot indít ellene. Broker egyetlen esélye, hogy megvédje lányát és a város lakóit, ha fegyvert ragadva kíméletlenül leszámol a bűnözőkkel.
2024-05-09 03:10:00
Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött csapat elszántan küzd, miközben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani.
2024-05-09 04:45:00

2024-05-09 05:15:00
Igaz történeten alapuló vígjáték egy amerikai építőmunkásról, Gary Faulknerről, aki fejébe veszi, hogy Pakisztánba és Afganisztánba utazva elfogja az Al-Káida vezetőjét, Oszáma Bin Ládent.
2024-05-09 06:45:00
Egy 12 éves mozgássérült kisfiú élete gyökeresen megváltozik, amikor édesapja meghal. Egyetlen öröme pónija, aki egy unikornisnak ad életet. Vajon a kisfiú meg tudja menteni a kis jövevényt a kizsákmányolástól.
2024-05-09 08:20:00
Egy átlagos, őrült, motorbicikli-rajongó és mindenféle vadságból szívesen részt vállaló amerikai egyetemista lány bajba kerül. Szerelmes lesz. Pedig eddig a szülővárosában ő volt "az utolsó el nem jegyzett lány". A srác, akivel együtt dolgozik az egyetemi büfében először nagyon utálatos. Azután segít a lánynak felkészülni a Shakespeare-szemináriumára (valahogyan nagyon sokat tud a dán hercegekről), a lány pedig segít a kémia leckéjében és hamarosan egymásba szeretnek. Élnének is boldogan tovább, ha a srácról ki nem derülne, hogy ő a dán főherceg, aki a lesifotósok elől menekült Wisconsinba. A lány zavarba jön, megsértődik és szakítana - de nem bír. Inkább elmegy Dániába, hogy kinyomozza, milyenek a főhercegek a vén Európában, és vajon milyen lehet főhercegnének, vagy később királynénak lenni arrafelé.
2024-05-09 10:10:00
A királyi esküvő előtt néhány héttel veszélybe kerül a wisconsini orvostanhallgató Paige (Kam Heskin) és a dán herceg, Edvard (Luke Mably) kapcsolata, no meg a Dán monarchia is, amikor rosszakaróik találnak egy törvényt, ami szerint a trónörökös csak olyan feleséget választhat magának, akinek az ereiben szintén nemesi vér csörgedez. Ha nem így tesz, le kell mondani a trónról... Vajon a szerelem győz-e vagy a trón csábítása.
2024-05-09 11:45:00
Gretchen Blair FBI ügynök egyszerű utazást tervez Washingtonba, de kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot: ha egy tolvajt biztonságban eljuttat az úticéljuk végállomásáig, 75 millió dollárt kap. A gépet hamarosan eltérítik a férfi üldözői, s keresik hiányzó tulajdonukat. Gretchen mindent megtesz, hogy ne csupán ügyfele, hanem mindenki életét megmenthesse.rn.
2024-05-09 13:10:00
A népszerű videojáték alapján készült ez a bámulatos harcjelenetekkel és látványelemekkel teletűzdelt akciófilm, melyben a műfaj legismertebb nemzetközi sztárjai mérik össze erejüket. Mai Shiranuinak (Maggie Q, Die Hard 4.0 - Az élet mindig drága), a beépített CIA-ügynöknek már majdnem sikerült felderítenie a titokzatos King of Fighters torna rejtélyét, mikor a megalomániás Rugal (Ray Park, Star Wars I. rész - Baljós árnyak) megkaparint két olyan ősi kegytárgyat, melyekkel irányítása alá vonhatja a harcos dimenziókat, és ezzel óriási felfordulást okoz. Csak Mai ügynök, a torna egyik leghíresebb harcosa, Yugami (Will Yun Lee, Halj meg máskor) és a titokzatos Kyo Kusanagi (Sean Faris, Sose hátrálj meg) képes őt megállítani, csakhogy ehhez előbb fel kell kutatniuk a legendás Kusanagi kardot.
2024-05-09 14:40:00
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
2024-05-09 16:45:00
A rég elvált Don (Robert De Niro) és Ellie Griffin (Diane Keaton) kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro (Ben Barnes) esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe (Susan Sarandon) persze nem nézi tétlenül az eseményeket, ráadásul Grace (Katherine Heigl) sincs oda apja dolgaiért. Végleg elszabadul a pokol, amikor az ara, Missy (Amanda Seyfried) családja is megérkezik.
2024-05-09 18:15:00
Orson, a kényszeres bürokrata, aki felfedez egy titkos szobát.
2024-05-09 20:00:00
A 19. század fordulóján az ökölvívás a királyok sportja volt, és egy tehetséges fiatal ökölvívó Anglia bajnokává küzdötte fel magát.
2024-05-09 21:45:00
A ROCKETMAN egy nagyszabású zenés fantázia Elton John áttörést hozó éveinek hihetetlen emberi történetéről. A film azt a fantasztikus átalakulást követi nyomon, ahogyan a félénk zongorista csodagyerek Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár lesz Elton John néven. Az inspiráló történet – mely Elton legkedveltebb dalaira van felfűzve, a főszereplő Taron Egerton előadásában – nyomon követi a kisvárosi srácot azon az úton, melynek során a popkultúra egyik legikonikusabb figurájává nőtte ki magát.rnA filmben Jamie Bell alakítja Elton állandó szövegíróját és szerzőtársát, Bernie Taupint, Richard Madden játssza Elton első menedzserét, John Reidet, Bryce Dallas Howard pedig Elton anyját, Sheila Farebrothert testesíti meg.
2024-05-09 23:45:00
A második világháború után Harry Haft bokszoló, aki koncentrációs táborokban küzdött a társai ellen. Az emlékek kísértik, ezért a harci legendák segítségével próbálja megtalálni a szerelmét.
2024-05-10 01:50:00
Röviddel azután, hogy szabotázsakciót hajt végre egy iráni nukleáris reaktoron, Tom Harris CIA-ügynök fotója felbukkan a híradásokban – köszönhetően egy informátornak, aki leleplezi az amerikai hírszerzés érintettségét az erőmű megsemmisülésében. Az információt közzétevő riportert őrizetbe veszi az iráni Forradalmi Gárda, s Tomnak innentől kezdve 30 órája marad, hogy elérje a kandahári leszállóhelyet Afganisztánban.rnrnHogy eljusson odáig, s közben leszereljen mindenkit, aki megkísérli elfogni vagy megölni, a férfi segítséget kap egy afgán tolmács, Mo személyében. Mo fiát a tálibok gyilkolták meg, megveti a vérontást, a háború szűnni nem akarásáért pedig a helyi hadurakat és a nyugati hatalmakat okolja. Miközben különféle erők a nyomukban loholnak, köztük a pakisztáni bérgyilkos, Kahil is, Tom és Mo erejüket egyesítve veszik az irányt Kandahár felé.
2024-05-10 03:50:00

2024-05-10 05:35:00
Egy titokzatos fiatal nő érkezik Észak-Karolina egyik kisvárosába, ahol megtalálja az igaz szerelmet egy magányos apuka személyében. A megindító romantikus thriller alapjául szolgáló könyv írója Nicholas Sparks, a best-seller szerző, akinek a Szerelmünk lapjai és a Kedves John is köszönhető.
2024-05-10 07:30:00
A "Napsütötte Toszkána" mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik a gyönyörű Veronicával (Elsa Pataky), valamint a drámaíróval, aki megváltoztatta az életét. James gyorsan a vágy, a szerelem és a megtört bizalom kusza hálójába kerül.
2024-05-10 09:00:00
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.
2024-05-10 10:40:00
Fergeteges vígjáték egy médiumról, aki úgy tesz, mintha hinne a varázslatokban; egy dzsigolóról, aki úgy tesz, mintha hinne a médiumnak, valamint egy illuzionistáról, aki másnak adja ki magát. Továbbá egy elkeseredett nőről, aki azt hiszi, csak akkor találhatja meg az igaz szerelmet, ha előbb meghal.A médium Lenka nem csupán vendégei jövőjében, de a zsebükben is szívesen vájkál. Ám legfontosabb törzsvendége, az elérhetetlen Oscarba reménytelenül szerelmes Yvonne elhatározza, hogy öngyilkosságot követ el, és búcsúlevelében Lenkát teszi felelőssé. Lenkának meg kell győznie Oscart, hogy Yvonne jó partner, mielőtt a nő elkeseredettségében a másvilágra távozna. A médium nem sejti, hogy besétál az oroszlán barlangjába, de amikor az események már-már tragikus fordulatot vennének, hirtelen csoda történik...
2024-05-10 12:20:00
Christopher Barratier zenés drámája egy csillag születéséről szól egy olyan korban, melyet a bizonytalanság ural. 1936 Párizsában járunk. Senki sem tudja, mit hoz a holnap: a német Harmadik Birodalom felemelkedése sokak szívében szül félelmet, Leon Blum személyében pedig egy baloldali szakszervezeti vezető lép hatalomra és teljesen felforgatja a dolgozók életét. Ezek az ügyek általában nem igazán izgatják Germain Pigoil-t (Gerard Jugnot), aki egy apró mulatót üzemeltet a Fauborg negyedben, ám a városon eluralkodó káosz az ő mindennapjaira is hatással van. A felesége, Viviane (Elisabeth Vital) megszökött a szeretőjével és arra készül, hogy magához veszi közös fiúkat, Jojo-t (Maxence Perrin), Galapiat (Bernard-Pierre Donnadieu), a lelkiismeretlen vállalkozó pedig azzal fenyegetőzik, hogy becsukatja Germain mulatóját. Milou (Clovic Cornillac), a helyi politikus és Jacky Jacquet (Kad Merad), a veterán szórakoztató segítségével Germainnak sikerül megegyeznie Galapiattal, hogy a színház nyitva maradhasson, ám az üzlet döcög, mígnem bekopogtat hozzá egy munkát kereső fiatal lány, Douce (Nora Amezeder), kinek elbűvölő hangja egész Párizst átjárja.
2024-05-10 14:20:00
Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét egykor Európa-szerte bálványozták. Sisi azonban 1877-ben betölti a negyvenedik évét, és már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár annak idején kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe mára pusztán jelképessé vált. Egyre kétségbeesettebben küzd, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét. A bécsi udvar fullasztóvá válik számára, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit.
2024-05-10 16:10:00
Ebben az ötletes, izgalmas és rendkívül látványos akcióthrillerben a Will Smith által megformált Henry Brogan egy elit gyilkos, akit hirtelen üldözni kezd egy rejtélyes fiatal ügynök, sőt, úgy tűnik, előre meg tudja jósolni hősünk minden lépését.rnA film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány), a további szerepekben Mary Elizabeth Winstead, Clive Owen és Benedict Wong.
2024-05-10 18:05:00
1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnámi háborúval kapcsolatban. Miután a kormány leállíttatja az anyagok közzétételét és bíróság elé idézi a napilapot, az iratokat kiszivárogtató katonai elemző, Daniel Ellsberg (Zach Woods) a The Washington Posthoz fordul. A női laptulajdonosként még kuriózumnak számító, és az elismertségéért küzdő Katherine Graham (Meryl Streep) úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot, és kiáll a sajtószabadság mellett. A bátor asszony és az elhivatott főszerkesztő, Ben Bradlee (Tom Hanks) egészen a Legfelsőbb Bíróságig elmennek, hogy a háború értelmetlenségét leleplező "Pentagon-iratok" nyilvánosságra kerülhessenek....
2024-05-10 20:00:00
Parker (Jason Statham) profi tolvaj, megvannak a maga szabályai: sosem lop olyantól, akinek nincs pénze, és sosem bánt olyant, aki nem szolgált rá. Utolsó akciója során azonban társai átvágják, a zsákmányt lenyúlják, őt pedig kishíján a túlvilágra küldik. Parker feltett szándéka, hogy megszerzi a zsákmányt. A gazdagok és híresek kedvelt gyülekezőhelyén bukkan a bandára, azonban tervéhez bennfentes társra van szüksége. A pénzhiányban szenvedő, belevaló ingatlanügynököt, Leslie-t (Jennifer Lopez) szemeli ki partnerének, akivel együtt eszelik ki a nagy dobást.
2024-05-10 21:55:00
Phil Broker (Jason Statham) exügynök lányával új életet akar kezdeni egy kisvárosban. Hamarosan azonban összetűzésbe kerül a helyi bandával, melynek Gator (James Franco), a drogbáró a vezetője. Amikor Gator rájön, ki is valójában Broker, életre-halálra szóló hajtóvadászatot indít ellene. Broker egyetlen esélye, hogy megvédje lányát és a város lakóit, ha fegyvert ragadva kíméletlenül leszámol a bűnözőkkel.
2024-05-10 23:35:00
A New Yorkban élő ezermestert összetévesztik egy híres, ám rettentően visszahúzódó íróval. Tévedésből elviszik egy egyetemre, ahol az iskola irodalmi fesztiváljának megmentése érdekében előadást kell tartania.
2024-05-11 01:15:00
Darcy és Tom összehívják a családjukat az esküvőre. Amikor azonban az egész násznépet túszul ejtik, épp az ifjú párnak kell megmentenie a szeretteiket, hacsak nem ölik meg egymást előbb.
2024-05-11 03:00:00
Dana Delany (Jöttünk, láttunk, beköltöztünk), Bai Ling (Anna és a király), Debi Mazar (Törtetők) és Rena Owen (Egykoron harcosok voltak) főszereplésével készült ez az érzékeny szerelmes film, amely két sodródó lélek találkozásáról szól. Bántalmazásokkal teli múltjából elmenekülve egy nő egy illegális bevándorló barátja ismerősénél tölti az éjszakát. A két fiatal egymásba szeret, ám hamarosan olyan problémákkal szembesülnek, melyet a leglángolóbb szerelem sem valószínű, hogy képes legyőzni.
2024-05-11 04:15:00

2024-05-11 05:40:00
Történet Tom Sawyer és Huckleberry Finn barátságáról és bátorságáról a második világháború utáni Németországban.
2024-05-11 07:15:00
1959-et írunk. Sammy, a tengeri teknős ahogy megszületik Kalifornia tengerpartján, bemászik a vízbe, és azonnal megtalálja, majd el is veszíti élete szerelmét, a gyönyörű és szintén bébiteknős Shellyt. Minden teknős elindul felfedezni az óceánt, mielőtt visszatér a partra, ahol született – így tesz Sammy is, aki a hősies utazás során minden veszélyt kicselez annak reményében, hogy újra lássa Shellyt. Sammy 50 éven át járja a világ óceánjait, miközben legjobb barátjával, Rayjel együtt megtapasztalja, hogyan ártanak az emberek a Földnek. Kis hősünk piranhákkal harcol, megmenekül egy halászsas elől és misztikus titkok után kutat – de vajon megtalálja, amit (akit) keres.
2024-05-11 08:40:00
Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi show-jába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.
2024-05-11 10:10:00
Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál előkeríteni a Jeges-tenger mélyén, amikor tudomására jut, hogy titokban orosz puccs készülődik, ami súlyos fenyegetést jelent a világrendre. Felismerve, hogy legénysége és országa egyaránt veszélyben van, Glass kapitánynak össze kell verbuválnia egy elit tengerészgyalogosokból álló csapatot, hogy kiszabadítsák az elrabolt orosz elnököt, és az ellenséges vizekre behatolva megakadályozzák a harmadik világháború kitörését.rn rnA tengeren és szárazföldön is játszódó Hunter Killer küldetés vérfagyasztóan izgalmas thriller, amelynek további szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint az Oscar®-díjas Gary Oldman (A legsötétebb óra), Common (John Wick: 2. felvonás), Linda Cardellini (Bosszúállók: Ultron kora) és Toby Stephens (Halj meg máskor).
2024-05-11 12:10:00
A 10 éves Lewis Barnavelt (Owen Vacarro), mikor a nagybátyjához, Jonathanhez (Jack Black) költözik, nem is sejti, hogy egy mágiával, varázslókkal, boszorkányokkal teli izgalmas világba csöppen. Új otthona, az ódon kastély megannyi titkot rejt, köztük a ház falában egy folyton ketyegő különös órát. Amikor Lewis halloweenkor véletlenül feltámasztja a holtakat, megkezdődik a versenyfutás az idővel. A bátor fiúnak varázsló bácsikájával és a szomszédban lakó belevaló boszorkánnyal, Florence-szel (Cate Blanchett) karöltve meg kell találnia az órát, hogy a fekete mágiát űző, holtából feltámadt gonosz varázslónő, Selena (Renée Elise Goldsberry) kegyetlen tervét megsemmisítsék, és megmentsék a világot a teljes pusztulástól.
2024-05-11 13:55:00
Nell, Simon és fiuk, Art készen állnak, hogy vendégül lássák barátaikat és családtagjaikat egy tökéletesnek ígérkező karácsonyi összejövetelre. Tökéletes, kivéve egy dolgot: mindenki meg fog halni.
2024-05-11 15:35:00
Sammy Fabelman mindene a filmkészítés, művészi lelkű édesanyja, Mitzi pedig büszkén támogatja és bátorítja érdeklődésében. A tudományokat többre tartó, munkájában sikeres apja, Burt se nézi rossz szemmel Sammy munkáit, ám inkább tekinti komolytalan hobbinak. Az évek folyamán Sammy mintegy dokumentálja családja kalandjait és egyre kidolgozottabb amatőrfilmeket készít húgai és barátai főszereplésével. 16 éves korában, amikor az Államok nyugati felére költöznek, Sammy felfedez egy szívszaggató titkot anyjáról, ami átértékeli kapcsolatukat és megváltoztatja mindannyiuk életét.rnrnSteven Spielberg A Fabelman családdal rendkívül személyes portrét álmodott a vászonra egy a 20. századi Amerikában felnövő fiúról, akinek történetében mozgóképes emléket állít azoknak az dolgoknak és annak a családnak, amik és akik hatással voltak életére és pályájára.
2024-05-11 18:00:00
Kisfiuk szemében Camille és Georges mindig a kedvenc dalukra, a "Mr Bojangles"-re táncol. Náluk csak a szórakozásnak és a fantáziának van helye.
2024-05-11 20:00:00
Kisfiuk szemében Camille és Georges mindig a kedvenc dalukra, a "Mr Bojangles"-re táncol. Náluk csak a szórakozásnak és a fantáziának van helye.
2024-05-11 21:25:00
Hat idegen egy végtelen kukoricaföld közepén ébred fel, ahol valami rejtélyes vadászik rájuk.
2024-05-11 22:50:00
Egy titokzatos és vakmerő motorversenyző, Luke (Ryan Gosling) hátat fordít az utazó cirkusz kaszkadőrcsoportjának, ahol eddig dolgozott, és egykori szerelméhez, Rominához (Eva Mendes) száguld, amikor megtudja, hogy a nő titokban fiút szült neki. Hogy gondoskodni tudjon új családjáról, Luke bankrablónak áll és ehhez extrém motorversenyzői képességeit veti be. Csakhogy hamarosan Avery-vel (Bradley Cooper), a fiatal és becsvágyó rendőrtiszttel találja szemben magát.
2024-05-12 01:05:00
A 19. század fordulóján az ökölvívás a királyok sportja volt, és egy tehetséges fiatal ökölvívó Anglia bajnokává küzdötte fel magát.
2024-05-12 02:50:00
Hat idegen egy végtelen kukoricaföld közepén ébred fel, ahol valami rejtélyes vadászik rájuk.
2024-05-12 04:10:00
Hat idegen egy végtelen kukoricaföld közepén ébred fel, ahol valami rejtélyes vadászik rájuk.
2024-05-12 06:30:00
Amerika egyik legmenőbb komikusa, Sebastian Maniscalco, illetve a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niro egyesítik erejüket ebben a parádés vígjátékban. A film egy Sebastian nevű férfira koncentrál, akit menyasszonya meggyőz, hogy a július 4-ei nemzeti ünnep alkalmából vigyék magukkal látogatóba a vőlegény olasz származású, házsártos édesapját a nő szupergazdag rokonságához a hétvégére. Sebastian, ha visszakozva is, de elfogadja az ajánlatot, de arra egyikük sem számít, hogy a különböző vérmérsékletek ütközése olyan kaotikus eseményláncolatot indít el, ami után kő kövön nem marad.rnrn.
2024-05-12 08:00:00
Brad Sloannak jó állása és kényelmes élete van, Sacramento külvárosában él a feleségével, Melanie-vel és a zenei csodagyerek fiával, Troy-jal. Brad elkíséri Troy-t a bostoni fellépésére, a városba, melynek egyetemére járt. Itt találkozik néhány, azóta gazdag és befolyásos emberré vált egykori barátjával: a hollywoodi nagymenővel, egy befektetési alap kezelővel, egy tech vállalkozóval, egy politikatudóssal és egy bestseller szerzővel. Brad rájön, hogy ő még szinte semmit sem ért el az életben.
2024-05-12 09:40:00
Jessie English (Maggie Grace) szerelmi élete romokban hever. Miután összecsapnak a feje fölött a hullámok, és a barátja szakít vele, egy különösen fontos felkérést kap. Mindössze nyolc napja van megszervezni egy menyegzőt. Jessie semmit sem bíz a véletlenre: a vendéglátást a híres, de rendkívül mogorva Lawrence Phillipsre (Jeremy Irons) bízza, valamint a város egyik legfelkapottabb underground zenekarát is megpróbálja beszervezni. Ha ez nem lenne elég drámai, az esküvői zűrzavarba bekapcsolódik egy „Hamupipőkéjét” kereső idegenvezető és egy orosz maffia elől menekülő, reality show-ban szereplő páros is, akik az eszméletlen kalandok során végül mind hozzátesznek valamit a „boldog befejezéshez”, ahol mindannyian rájönnek, hogy a szerelem valójában nem csak kaotikus és zűrös, hanem egyben csodálatos is.
2024-05-12 11:15:00
A bostoni srác, Ren MacCormack a keleti-parti nagyvárosból egy tipikus déli kisvárosba csöppen. A nyüzsgő élet után valóságos sokként éri, amit ott tapasztal. A kisvárosban ugyanis egy tragikus balesetet követően Shawn Moore tiszteletes betiltotta a túl hangos zenét és a táncot. A tiszteletes rosszallása ellenére Ren beleszeret a szemrevaló lányába, Arielbe, majd kézbe veszi a dolgok irányítását. A zenével és a tánccal száműzi a bánatot és a szomorúságot, újra felpezsdíti a város vérkeringését. A klasszikus zenés film új feldolgozása.
2024-05-12 13:05:00
A rég elvált Don (Robert De Niro) és Ellie Griffin (Diane Keaton) kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro (Ben Barnes) esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe (Susan Sarandon) persze nem nézi tétlenül az eseményeket, ráadásul Grace (Katherine Heigl) sincs oda apja dolgaiért. Végleg elszabadul a pokol, amikor az ara, Missy (Amanda Seyfried) családja is megérkezik.
2024-05-12 14:35:00
Billy (Michael Douglas) sok évi agglegény élet után házasodni készül. Paddy (Robert De Niro), Archie (Morgan Freeman) és Sam (Kevin Kline) megdöbbennek nyugdíjas cimborájuk váratlan döntésén. A hatvanon túli csapat Las Vegas felé veszi az irányt, hogy egy világra szóló partival búcsúztassák el Billyt eddigi csajozós életétől. Hamarosan azonban rá kell jönniük, hogy a Bűn Városa kissé megváltozott a hatvanas évek óta és keményen be kell hozniuk a lemaradást a bulizások, a szerencsejáték, a bombázó nők és az alkoholos mámor területén.
2024-05-12 16:20:00
Órás apja halála után iszákos nagybátyja veszi magához a kis Hugót. A nagybácsi eltűnését követően az árva fiú titokban javítgatni kezdi a pályaudvar óráit, vigyázva arra, nehogy elcsípjék. A főinspektor ugyanis lelencházba dugja a lézengő gyerekeket. Szabadidejében Hugo egyetlen örökségét, a különös gépembert próbálja működésbe hozni, mivel meggyőződése, hogy az apja üzenetét hordozza. Amikor alkatrészt lop hozzá a pályaudvar játékboltjából, a tulaj lefüleli a fiút. Az árus lányának, Isabelle-nek azonban megesik rajta a szíve rajta, és elhatározza, hogy segít neki...
2024-05-12 18:25:00
Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében.
2024-05-12 20:00:00
Behman (Nicolas Cage) és Felson (Ron Perlman) az évekig tartó háborúzás után megelégelik az egyház nevében elkövetett kegyetlenkedéseket, és megszöknek. Szülőföldjükön azonban a pestis várja őket. A papoknak meggyőződésük, hogy a járványért egy boszorkánysággal vádolt lány (Claire Foy) a felelős. A két szökevény a szabadságért cserébe elvállalja, hogy a furcsa lányt elviszik abba az elhagyatott kolostorba, ahol a szerzetesek egy ősi szertartás segítségével leveszik majd az átkot a vidékről. A küldetés azonban veszedelmesebb, mint gondolták.
2024-05-12 21:40:00
Luke Wright exrendőr (Jason Statham) egy napon elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke-ot a véletlen összehozza Mei-jel (Catherine Chan), a kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a családját is megölték. Meiről kiderül, hogy matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon. A lány egy felbecsülhetetlen értékű kódszámot őriz az emlékezetében, amelyért a triádok, az orosz maffia és a New York-i rendőrség korrupt tagjai akár gyilkolni is képesek. Luke hadjáratot indít a város alvilága ellen, hogy megmentse az ártatlan lány életét.
2024-05-12 23:15:00
Dr. Alithea Binnie (Tilda Swinton) elégedett magányos, emberektől elszigetelődött életével. Azonban a tudományt és logikát mindennél többre tartó nő élete fenekestül felfordul, mikor egy isztambuli útja során összesodorja a sors egy dzsinnel (Idris Elba).rnA mágikus lény mindenképp szeretné teljesíteni a nő három kívánságát, de Alithea ebbe nem akar belemenni, hisz számos monda megörökítette már, milyen balul sül el általában, ha valaki varázslat útján szeretne elérni valamit. Hogy a nőt meggyőzze ennek ellenkezőjéről, a dzsinn történeteket mesél neki hosszú és izgalmas élete különböző állomásairól.rnVégül Alithea kötélnek áll, ám kívánsága nem csak a dzsinnt, de még őt magát is meglepi.
2024-05-13 01:00:00
Egy tolvajbanda rablást tervez egy hurrikán idején, és bajba kerülnek, amikor egy rendőr megpróbál mindenkit evakuálásra kényszeríteni az épületben.
2024-05-13 02:40:00
Hétévente egyszer egy gyanútlan városban megrendezik a Viadalt (The Tournament), egy harcot, amiben a világ 40 legjobb bérgyilkosa vesz részt, és csak egy távozhat élve. A küzdelem 24 órán keresztül zajlik és műholdas, illetve titkos kamerák által kerül közvetítésre a milliárdosok közt, akik fogadásokat köthetnek a nyertesre. Az utolsó életben maradt gyilkos 10 millió dollárt és egy legendás, egymilliót érő golyót kap valamint a címet, ami az igazi motivációt jelenti: a világ No1. bérgyilkosa.
2024-05-13 04:05:00

2024-05-13 05:05:00
Történet Tom Sawyer és Huckleberry Finn barátságáról és bátorságáról a második világháború utáni Németországban.
2024-05-13 06:40:00
Marco otthonától távol élő egyetemi hallgató. Apja, Renato felkapott plasztikai sebész és megrögzött szoknyavadász; fiával szemben mindig nagy elvárásai voltak. A valóság egészen más: Marco félénk és ügyetlen. A családban azt színleli, hogy kitűnő asztrofizika hallgató, azonban csak egyszerű part-time munkája van egy óvodában. Amikor Marco beleszeret a gyönyörű és elérhetetlen francia szakos Stefaniaba, a dolgok megváltoznak. Szerelmi gyötrődéseire már nem elég neki a lakótársak tanácsa. Alapvető fontosságot nyer a véletlenül Rómába érkező apa megjelenése a képben. Renato szerint a szerelem nem az, amit a verseskötetekben leírnak; nem létezik a szerelem első látásra. A szerelem tudomány, tapasztalat, amit meg lehet tanulni, csak jó tanító kell hozzá. Így aztán Renato felírja Marcoék konyhájának üzenő táblájára a szerelembe esés tízparancsolatát.
2024-05-13 08:15:00
Egy átlagos, őrült, motorbicikli-rajongó és mindenféle vadságból szívesen részt vállaló amerikai egyetemista lány bajba kerül. Szerelmes lesz. Pedig eddig a szülővárosában ő volt "az utolsó el nem jegyzett lány". A srác, akivel együtt dolgozik az egyetemi büfében először nagyon utálatos. Azután segít a lánynak felkészülni a Shakespeare-szemináriumára (valahogyan nagyon sokat tud a dán hercegekről), a lány pedig segít a kémia leckéjében és hamarosan egymásba szeretnek. Élnének is boldogan tovább, ha a srácról ki nem derülne, hogy ő a dán főherceg, aki a lesifotósok elől menekült Wisconsinba. A lány zavarba jön, megsértődik és szakítana - de nem bír. Inkább elmegy Dániába, hogy kinyomozza, milyenek a főhercegek a vén Európában, és vajon milyen lehet főhercegnének, vagy később királynénak lenni arrafelé.
2024-05-13 10:05:00
A királyi esküvő előtt néhány héttel veszélybe kerül a wisconsini orvostanhallgató Paige (Kam Heskin) és a dán herceg, Edvard (Luke Mably) kapcsolata, no meg a Dán monarchia is, amikor rosszakaróik találnak egy törvényt, ami szerint a trónörökös csak olyan feleséget választhat magának, akinek az ereiben szintén nemesi vér csörgedez. Ha nem így tesz, le kell mondani a trónról... Vajon a szerelem győz-e vagy a trón csábítása.
2024-05-13 11:40:00
Egy éve már, hogy Thomas Mathews (Isaiah Washington, A Grace klinika) oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhetett fiával. Főnöke úgy érzi, véget kell vetni az önpusztító ámokfutásnak, és Brazíliába küldi Mathewst azzal a feladattal, hogy járjon utána az "Area Q" nevű körzetből jelentett UFÓ-észleléseknek. A helyszínre érve a férfi eleinte szkeptikusan áll hozzá az eseményekhez, de hamarosan rádöbben, hogy talán élete legnagyobb felfedezése vár rá.
2024-05-13 13:30:00
A nagy hullarablás az 1973-ban, kábítószer-túladagolásban elhalálozott country rock legenda, Gram Parsons bizarr életének és még bizarrabb halálának története. A barát és turnémenedzser Phil Kaufman titkos egyezséget kötött Parsonnal: amelyikük előbb meghal, köteles a másikat igazi rock and roll-viking stílusú temetésben részesíteni, azaz maradványait a mindkettejük által szeretett kelet-kaliforniai Joshua Tree-sivatagban több gallon benzinnel és Jack Daniels whiskeyvel elhamvasztani. Kaufman, ígéretének megfelelően, elrabolja barátja holttestét a repülőtérről - ahol éppen a halott apja várja fia földi maradványait -, majd egy bérelt sárga halottaskocsival, a volánnál egy betépett hippivel hajtanak el a sivatagba, nyomukban a zsarukkal...
2024-05-13 14:55:00
A pókerezők könnyen elhíznak, a lóversenyt fúrják az állatvédők, a rulett már unalmas. Azok, akik igazi, izgalmas sportra vágynak, valami újat keresnek. Az ő kedvükért eszelte ki a legmenőbb Las Vegas-i kaszinó legmenőbb tulajdonosa, Donald Sinclair új játékát. A fogadók: a világ leggazdagabb, legtöbbet kockáztató szerencsejátékosai elfoglalják helyüket a lelátón, megteszik tétjeiket, és.... start! Indul a játék.
2024-05-13 16:45:00
Cam Gigandet (Alkonyat), Rachael Leigh Cook (A csaj nem jár egyedül), Shane West (Vészhelyzet), Bill Pullman (A Függetlenség napja) és Brian Krause (Alvajárók) játssza a főszerepet ebben a magas fordulatszámon pörgő akciófilmben, melyben egy csapat független repülőpilóta próbál megakadályozni egy háborús katasztrófát. Butch Masters-et (Gigandet), az egykori vadászgéppilótát anno egy tragédiába torkolló akció után menesztették a légierőtől, most viszont kap még egy lehetőséget, hogy egy maréknyi visszavonult pilóta élén titkos küldetésre induljon Iránba, melynek célja egy tömegpusztító fegyver és annak rejtekhelyének elpusztítása. Külső segítség és aktív háborús tapasztalat híján a küldetés öngyilkosnak tűnik, Masters mégis belemegy, és a becsülete megmentése érdekében szembenéz a pokollal.
2024-05-13 18:30:00
A "Napsütötte Toszkána" mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik a gyönyörű Veronicával (Elsa Pataky), valamint a drámaíróval, aki megváltoztatta az életét. James gyorsan a vágy, a szerelem és a megtört bizalom kusza hálójába kerül.
2024-05-13 20:00:00
Danny Rourke nyomozó minden követ megközgat, hogy ráleljen eltűnt lányára, s közben egy egyre szövevényesebb bűntény súlya is ránehezedik. Egy a realitást meghazudtoló bankrablás ügyében nyomoz, ami végül arra készteti, hogy megkérdőjelezzen minden alapvető dolgot, amit a világról és a benne élőkről hitt. A sokat tudó médiummal, Diana Cruzzal az oldalán Rourke egyszerre lesz üldöző és üldözött; ellenlábasa pedig az a férfi, akiről úgy véli, gyermeke megtalálásának kulcsát jelenti – amit végül kiderít, az viszont minden várakozását felülmúlja.rnrn.
2024-05-13 21:35:00
Darcy és Tom összehívják a családjukat az esküvőre. Amikor azonban az egész násznépet túszul ejtik, épp az ifjú párnak kell megmentenie a szeretteiket, hacsak nem ölik meg egymást előbb.
2024-05-13 23:20:00
Egy titokzatos és vakmerő motorversenyző, Luke (Ryan Gosling) hátat fordít az utazó cirkusz kaszkadőrcsoportjának, ahol eddig dolgozott, és egykori szerelméhez, Rominához (Eva Mendes) száguld, amikor megtudja, hogy a nő titokban fiút szült neki. Hogy gondoskodni tudjon új családjáról, Luke bankrablónak áll és ehhez extrém motorversenyzői képességeit veti be. Csakhogy hamarosan Avery-vel (Bradley Cooper), a fiatal és becsvágyó rendőrtiszttel találja szemben magát.
2024-05-14 01:35:00
Egy egyéjszakás kaland során Lainey és Jake elveszítik szüzességüket, majd útjaik szétválnak. Évekkel később véletlenül összefutnak, és ez a találkozás rádöbbenti őket, hogy az az este mennyire meghatározta szexuális életüket: Jake intrikus nőcsábász lett, míg Lainey mindig a rossz pasikat fogja ki. Igyekeznek az újra fellángoló érzelmeiket kordában tartani, ám rá kell jönniük, hogy a köztük lévő kölcsönös vonzalom a válasz minden problémájukra. Már csak meg kéne állniuk, hogy másokkal is ágyba bújjanak.
2024-05-14 03:15:00
Raoul Kraft igazi magányos farkas, aki favágóként dolgozik a hegyekben. Soha nem értette meg magát a nőkkel, s egyetlen házassága is válással végződött, de legalább született belőle egy fia, akit mindennél jobban szeret, így mikor az egyetemista korba ért fiú titokzatos körülmények között meghal, a férfi teljesen összeomlik. Ekkor azonban felkeresi egy harcos aktivista, akitől megtudja, hogy halála idején a fia egy kísérleti gyógyszer hatása alatt állt, melyet egy gyógyszergyártó programja keretében vett be. A hír hallatán a férfi elkeseredése haragra vált, és abban a meggyőződésben száll szembe a gyógyszergyártó céggel, hogy az ő felelőtlenségük végzett a fiával. Az igazság azonban váratlanabb és letaglózóbb, mint gondolta volna.
2024-05-14 04:40:00

2024-05-14 05:15:00
Rosie (Michelle Pfeiffer) 40 éves egyedülálló anya Los Angelesben. Az élete nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte. Volt férjének gyereke lesz egy fiatalabb nőtől, miközben a Rosie-val közös lányuk, Izzie (Saoirse Ronan) serdülőkorba lép, és Dylan (Rory Copus) köti le minden figyelmét. Egy szép napon tehetséges ifjú színész, Adam Perl (Paul Rudd) tűnik fel a szereplőválogatáson, és Rosie-nak nagyon bejön. A srác megkörnyékezi a csinos producernőt, aki azonban kizártnak tart egy kapcsolatot ilyen korkülönbséggel. Hiába tiltakozik Rosie, az ostrom sikeres, sőt még Izzie is megkedveli a fiút.
2024-05-14 06:50:00
Mary Maroni (Lea Thompson) szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot, mikor a lánya titokban jelölteti őt a város polgármesterének, és mire Mary észbe kaphatna, az épp hivatalban lévő polgármestert baleset éri, és Bridgestone élén találja magát. Családja támogatását élvezve most Maryn a sor, hogy a konyha után a városban is csodát műveljen.
2024-05-14 08:15:00
A felnőtté válásról szól ez a keserédes film, melyben Monica Shah, a 11 éves kislány saját magát okolja szülei problémáiért. Mikor apja elhagyja őket, anyja pedig mély depresszióba süllyed, a lány saját kézbe veszi az irányítást. Úgy hiszi, ha megnyeri a helyi tudományos versenyt, akkor édesapja visszatér hozzájuk, és családja ismét teljessé válik. Monica azon serénykedik, hogy egy különleges gondozási módszerrel elérje azt, hogy a málnák az erdőben gyorsabban növekedjenek. Végül aztán fel kell tennie magának a kérdést: vajon egy élőlény a gondozásnak köszönheti, hogy felnő, vagy ez szimplán a természetéből adódik.
2024-05-14 09:35:00
Marissa Cortez Wilsonnak látszólag mindene megvan híres riporter férj, egy gyönyörű bébi és két okos mostohagyerek. Valójában Marissának igen nagy kihívást jelent, hogy Rebecca és Cecil pótmamájává váljon, hiszen a srácok nem igazán kedvelik őt. A férje, Wilbur pedig nem is sejti, hogy újdonsült neje egy visszavonult kém. Marissa világa fenekestül felfordul, mikor visszahívják régi állásába egy őrült gazfickó miatt, aki a világuralom megszerzésére tör. A fenyegetés közeledtével Rebeccát és Cecilt is bevonják az akcióba, így a gyerekek hamar rádöbbennek, hogy unalmas mostohájuk egykor szuperügynök volt, ezért a rivalizálásban nagymenő kölykök kénytelenek félretenni piszkálódó énjüket, és inkább éles eszükre hagyatkoznak a bajban.Két veterán kémkölyök, Carmen és Juni Cortez, valamint néhány elképesztő kütyü segítségével talán képesek lesznek megmenteni a világot és összehozni családjaikat.
2024-05-14 11:00:00
Christopher Barratier zenés drámája egy csillag születéséről szól egy olyan korban, melyet a bizonytalanság ural. 1936 Párizsában járunk. Senki sem tudja, mit hoz a holnap: a német Harmadik Birodalom felemelkedése sokak szívében szül félelmet, Leon Blum személyében pedig egy baloldali szakszervezeti vezető lép hatalomra és teljesen felforgatja a dolgozók életét. Ezek az ügyek általában nem igazán izgatják Germain Pigoil-t (Gerard Jugnot), aki egy apró mulatót üzemeltet a Fauborg negyedben, ám a városon eluralkodó káosz az ő mindennapjaira is hatással van. A felesége, Viviane (Elisabeth Vital) megszökött a szeretőjével és arra készül, hogy magához veszi közös fiúkat, Jojo-t (Maxence Perrin), Galapiat (Bernard-Pierre Donnadieu), a lelkiismeretlen vállalkozó pedig azzal fenyegetőzik, hogy becsukatja Germain mulatóját. Milou (Clovic Cornillac), a helyi politikus és Jacky Jacquet (Kad Merad), a veterán szórakoztató segítségével Germainnak sikerül megegyeznie Galapiattal, hogy a színház nyitva maradhasson, ám az üzlet döcög, mígnem bekopogtat hozzá egy munkát kereső fiatal lány, Douce (Nora Amezeder), kinek elbűvölő hangja egész Párizst átjárja.
2024-05-14 13:00:00
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten a párjukra várnak, akik be akarnak mutatni nekik valakit. Hamarosan rádöbbennek, hogy épp egymásra várnak, és első meglepődésükből ocsúdva azon kapják magukat, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz. Igen ám, de ekkor befutnak partnereik, akik nem is sejtik, hogy ezen az estén visszafordíthatatlan események sora veszi kezdetét.
2024-05-14 14:30:00
A tizenegyedik szakítás után, legnagyobb döbbenetére, a fiatal nő rájön, hogy szerelemellenes génekkel rendelkezik.
2024-05-14 16:05:00
Nathalie (Audrey Tautou) fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus (François Damiens), a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és általában véve egy rakás szerencsétlenség. Mégis ő az, akit Nathalie egy napon az irodájában - önmaga legnagyobb meglepetésére - váratanul megcsókol.
2024-05-14 17:50:00
A 16. századi Velencében járunk. Bassanio fiatal, nemesi származású barátjától, Antoniotól egy nagyobb összeget kér kölcsön, hogy elhajózhasson Belmontba, és megkérhesse a szépséges Portia kezét. Azonban Antonio minden vagyonát bárkáinak szállítmányaiba fektette. Felkeresik hát a zsidó uzsorást, Shylockot. Bár Antonio korábban már többször kifogásolta az uzsorás lelketlen üzleteit, amiért Shylock neheztel is rá, most üzletet kell kötniük. Shylock feltétele: ha Antonio nem tudja időben törleszteni a kölcsönt, akkor kivághat egy fontnyi húst a testéből. Belmontban a szép Portia rémülten próbálja visszaverni a kérők hadát, mert ha bármelyikük is meg tudna felelni apja akaratának, az elnyerné a kezét és vagyonát. Megérkezik Bassanio és kompániája. A férfiből áradó kisugárzás azonnal magával ragadja, és elkezd reménykedni abban, hogy végre valahára megleli a tökéletes férjet.
2024-05-14 20:00:00
A fiatal Ben (Jeremy Irvine) a tapasztalt vén rókával, Madec-kel (Michael Douglas) vadászatra indul a kegyetlen Mojave-sivatagba. A közös kaland során azonban véletlenül Ben egyik ismerősét lelövik. Madec-nek csak egy választása marad, hogy ne derüljön fény a gyilkosságra: el kell hallgattatni Bent.
2024-05-14 21:30:00
A ROCKETMAN egy nagyszabású zenés fantázia Elton John áttörést hozó éveinek hihetetlen emberi történetéről. A film azt a fantasztikus átalakulást követi nyomon, ahogyan a félénk zongorista csodagyerek Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár lesz Elton John néven. Az inspiráló történet – mely Elton legkedveltebb dalaira van felfűzve, a főszereplő Taron Egerton előadásában – nyomon követi a kisvárosi srácot azon az úton, melynek során a popkultúra egyik legikonikusabb figurájává nőtte ki magát.rnA filmben Jamie Bell alakítja Elton állandó szövegíróját és szerzőtársát, Bernie Taupint, Richard Madden játssza Elton első menedzserét, John Reidet, Bryce Dallas Howard pedig Elton anyját, Sheila Farebrothert testesíti meg.
2024-05-14 23:30:00
Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető rendőr, Loki (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában szabadon kell engednie. Ekkor Keller úgy dönt, maga ered a kislánya nyomába.
2024-05-15 02:00:00

2024-05-15 03:25:00
Nick (Cristian Solimeno - A megállíthatatlan) és Celia (Melinda Y. Cohen - New York-i helyszínelők), a fiatal szerelmesek arra készülnek, hogy az országot és múltjukat hátrahagyva Amerikába meneküljenek, hogy új életet kezdjenek az ígéret földjén. Nick korábbi főnökei azonban úgy vélik, hogy a fiú tartozik nekik, és addig nem engedik el, amíg ki nem fizeti tartozását. Egy kétségbeesett döntést követően Nick megpróbál kirabolni egy benzinkutat, ám az eset balul sül el és a fiú véletlenül megsebesít egy fiatal rendőrtisztet. A páros kénytelen menekülőre fogni. Nyomukban a rendőrökkel Nick és Celia beveti magát egy közeli villába és túszul ejtik annak tulajdonosát, a középkorú Victort (Billy Zane - Titanic). Miközben a rendőrség egyre szorosabb gyűrűt zár a ház köré, a rémült páros rádöbben, hogy az igazi veszély valójában belülről fenyeget, Victor ugyanis nem az, akinek látszik.
2024-05-15 04:55:00

2024-05-15 06:05:00
Nyár van és mindenki a vakációt várja. Kivéve Jasmint, aki hosszú ideje külön élő édesanyjával, Evával, szeretne lenni. Jasmin megszökik a nevelőotthonból és ráveszi Evát, hogy utazzanak el együtt a városból. Hamarosan kapcsolatuk egyre szorosabbá válik. Néha legjobb baráti, néha pedig igazi anya-lánya viszonyba kerülnek. Hamarosan azonban az is kiderül, mennyire mást akarnak ők ketten, főleg, amikor belép Eva életébe egy férfi.
2024-05-15 07:20:00
1959-et írunk. Sammy, a tengeri teknős ahogy megszületik Kalifornia tengerpartján, bemászik a vízbe, és azonnal megtalálja, majd el is veszíti élete szerelmét, a gyönyörű és szintén bébiteknős Shellyt. Minden teknős elindul felfedezni az óceánt, mielőtt visszatér a partra, ahol született – így tesz Sammy is, aki a hősies utazás során minden veszélyt kicselez annak reményében, hogy újra lássa Shellyt. Sammy 50 éven át járja a világ óceánjait, miközben legjobb barátjával, Rayjel együtt megtapasztalja, hogyan ártanak az emberek a Földnek. Kis hősünk piranhákkal harcol, megmenekül egy halászsas elől és misztikus titkok után kutat – de vajon megtalálja, amit (akit) keres.
2024-05-15 08:45:00
Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi show-jába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.
2024-05-15 10:15:00
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.
2024-05-15 11:55:00
Eric Liddell skót atléta és misszionárius. Miután az 1924-es párizsi olimpián aranyérmet nyer a 400 méteres síkfutásban, visszatér Kínába, ahol misszionárius szülőktől született. Szerényen él, kerüli a nyilvánosságot, és helyi gyerekeket tanítja. 1937-ben Japán megtámadja Kínát. Az új helyzetben Liddell Kanadába küldi családját, miközben ő a civil áldozatokon próbál segíteni. A japánok letartóztatják, két évet tölt egy internálótáborban. A japán kapituláció előtt Liddelnek agydaganata lesz.
2024-05-15 13:30:00
Brad Sloannak jó állása és kényelmes élete van, Sacramento külvárosában él a feleségével, Melanie-vel és a zenei csodagyerek fiával, Troy-jal. Brad elkíséri Troy-t a bostoni fellépésére, a városba, melynek egyetemére járt. Itt találkozik néhány, azóta gazdag és befolyásos emberré vált egykori barátjával: a hollywoodi nagymenővel, egy befektetési alap kezelővel, egy tech vállalkozóval, egy politikatudóssal és egy bestseller szerzővel. Brad rájön, hogy ő még szinte semmit sem ért el az életben.
2024-05-15 15:10:00
Sose kezdj ki egy írrel! Jimmy (Eddie Griffin) egy egész faluba beleköt, amikor csalással megnyeri a hely egyetlen tehermentes épületét, a kocsmát. A szabadságot jelképező helység amerikai kézbe került, a falubelieknek már nem csak a helyi lord pénzéhségével, hanem az amerikai srác lazaságával, hatalmas egójával és vég nélküli szövegelésével kell szembeszállnia. Az eladósodott lakók nem is sejtik, hogy Jimmynél nincs jobb fegyver a lord ellen.
2024-05-15 16:45:00
Egy családbarát kalandfilm, amelyben egy csapat kissrác Missouri-ból egy százéves rejtély megoldásán és barátaik megmentésén dolgozik. A kincsavadászok elől ősi barlangokba bújnak el, ahol ha nyomukra bukkannak, lehet sose kerülnek többé elő.
2024-05-15 18:20:00
Behman (Nicolas Cage) és Felson (Ron Perlman) az évekig tartó háborúzás után megelégelik az egyház nevében elkövetett kegyetlenkedéseket, és megszöknek. Szülőföldjükön azonban a pestis várja őket. A papoknak meggyőződésük, hogy a járványért egy boszorkánysággal vádolt lány (Claire Foy) a felelős. A két szökevény a szabadságért cserébe elvállalja, hogy a furcsa lányt elviszik abba az elhagyatott kolostorba, ahol a szerzetesek egy ősi szertartás segítségével leveszik majd az átkot a vidékről. A küldetés azonban veszedelmesebb, mint gondolták.
2024-05-15 20:00:00
A film négy ázsiai-amerikai barátot követ nyomon, akik összekovácsolódnak, és felfedezik az igazságot arról, hogy mit jelent tudni és szeretni azt, aki vagy, miközben Kínában utaznak, hogy megkeressék egyikük szülőanyját.
2024-05-15 21:35:00
Danny Rourke nyomozó minden követ megközgat, hogy ráleljen eltűnt lányára, s közben egy egyre szövevényesebb bűntény súlya is ránehezedik. Egy a realitást meghazudtoló bankrablás ügyében nyomoz, ami végül arra készteti, hogy megkérdőjelezzen minden alapvető dolgot, amit a világról és a benne élőkről hitt. A sokat tudó médiummal, Diana Cruzzal az oldalán Rourke egyszerre lesz üldöző és üldözött; ellenlábasa pedig az a férfi, akiről úgy véli, gyermeke megtalálásának kulcsát jelenti – amit végül kiderít, az viszont minden várakozását felülmúlja.rnrn.
2024-05-15 23:10:00
Paul Hadley, a zseniális, de érzelmileg instabil feltaláló fejlesztéseit újra meg újra ellopják. Vagy csak ő paranoiás? Hadley meg van győződve arról, hogy kémkednek utána - lehet, hogy a kormány, vagy ipari kémek, esetleg az oroszok? A férfi egyre inkább magába zárkózik, miközben legújabb találmányán dolgozik. Csak enni jár el otthonról, méghozzá egy közeli dinerbe, ahol megismerkedik Jenny-vel, a fiatal pincérnővel. Nem alakul ki közöttük túl szoros barátság, de mikor egyik étkezése után Hadley az étteremben felejti jegyzetfüzetét, a nő úgy dönt, hogy elviszi hozzá. A férfi azonban azt hiszi, az életére törnek, és rátámad az ajtaján belépő nőre, mielőtt felfogná, ki az. A támadás során Jenny kómába esik, Hadley pedig tanácstalan, mit tegyen: tüntesse el a nyomokat, vagy pedig kérjen külső segítséget? De mi van, ha ez az egész csak csapda.
2024-05-16 00:35:00
Egy tolvajbanda rablást tervez egy hurrikán idején, és bajba kerülnek, amikor egy rendőr megpróbál mindenkit evakuálásra kényszeríteni az épületben.
2024-05-16 02:15:00
A megtörtént eset alapján készült thrillerben egy kislány meggyilkolása ügyében nyomozó detektívnőt az ügy felderítése közben különös, megmagyarázhatatlan hangok, érzések kerítik hatalmába, amelynek folyományaként nemcsak az ügyet, hanem vőlegényét is elveszíti. Még mielőtt elvennék tőle az esetet, a nyomozónő azt gondolja, hogy sorozatgyilkos lehet az elkövető, ám felettesei nem osztják ezt a véleményét, és eredménytelenség miatt lezárják az ügyet. Évekkel később azonban folytatódik a gyilkosságsorozat, amelynek megoldása ismét az addigra már teljesen a látomásai rabságába kerülő nyomozónőre hárul.
2024-05-16 03:45:00

2024-05-16 05:20:00
Utoljára rendezik meg a templomok közötti kosárlabda bajnokságot, és Dennis Buckstead (Andew Wilson, Hajrá Bliss!) azt a feladatot kapja Linderman tiszteletestől (Fred Willard, Wall-E), hogy a Mud Lake templom bárányaiból állítson össze egy ütős csapatot, és vezesse őket győzelemre. Ez pedig igen hálátlan misszió, de Dennis eltökélt abban, hogy tető alá hozza a nyerő csapatot, melyben végül furábbnál furább szerzetek kapnak helyet templomi kockáktól kezdve fánkpusztító kalóriabombákon át indián focirajongókig, ám talán némi isteni beavatkozásnak köszönhetően ez a szedett-vedett csapat végül is bejut a döntőbe, ahol aztán legnagyobb riválisukkal, a Crystal Hills istenfélő, de egyébként semmitől sem visszarettenő csapatával találják szembe magukat ebben a térdcsapkodóan vicces családi sportkomédiában.
2024-05-16 06:55:00
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
2024-05-16 09:00:00
François középkorú régiségkereskedő. Pazar lakása és remek élete van, de egy társasági vacsorán, azoknak a körében, akiket a legközelebb érez magához, szembesülnie kell azzal, hogy valójában senki sem kedveli. Arrogánsnak, önzőnek, harsánynak tartják, és erősen kétlik, hogy akár csak egy barátja is lenne. Catherine, az üzlettársa fogadást ajánl: ha előáll a legjobb barátjával, megtarthatja azt a hatalmas görög vázát, amit aznap vásárolt a cég kontójára. Ellenkező esetben Catherine-é lesz a váza. rnrnFrançois elfogadja a kihívást, és hiú reménnyel lapozgatva a noteszét egyre valószerűtlenebb személyekkel próbálja betöltetni a fontos szerepet. Párizsban járva-kelve újra meg újra beleszalad egy hetet-havat összehordó, nagy szívű taxisba, név szerint Brunóba. A sofőr buta fecsegése az idegeire megy a kiművelt François-nak, de irigyen lesi, hogy Bruno milyen jól megérteti magát az emberekkel. Ráveszi, hogy tanítsa meg neki, hogyan kell barátkozni, és közben megismeri a „titkot”: kedvesség, mosoly és őszinteség. Egyszerűnek tűnik, de nem is olyan könnyű elsajátítani. Lehet, hogy François problémájának a megoldása ott ül mellette a taxiban.
2024-05-16 10:35:00
A tinédzserkor kapujában álló Elizabeth teljesen átlagos fiatal lány. Mikor egy nap megtudja, hogy egész eddigi élete hazugság volt, és valójában örökbe fogadták, hirtelen felgyülemlő érzéseitől hajtva elszökik otthonról, hogy az országot nyakába véve megtalálja az igazságot, azaz vérszerinti anyját. Mostohaanyja, Marion a nyomába szegődik, és ezzel mindkettejük számára katartikus utazás veszi kezdetét, melyben anya és lánya egyaránt keresnek valakit, hogy végül megtalálják önmagukat.
2024-05-16 12:10:00
Dana, a nagyvárosban élő, középkorú ballett oktató vonakodva, de visszatér szülei farmjára, ahol az a hír fogadja, hogy a telket hamarosan elárverezik. Hogy a farmot megmentse, Danának be kell törnie anyja gyönyörű, de kezelhetetlen fekete lovát, hogy aztán győzelembe vezesse az év legnagyobb díjlovagló versenyén. Ehhez azonban a saját szívét kínzó sebeket is be kell foltoznia, ami csak akkor lehetséges, ha végre képes lezárni néhány évek óta húzódó családi ellentétet.
2024-05-16 14:00:00
Egy fiatal fiú által ültetett fenyőfát választanak ki a nemzet karácsonyfájának. Igen ám, de ehhez át kell költöztetni azt az ország másik végében lévő Fehér Ház kertjébe, és a fiú feladata lesz az, hogy a fát elkísérve gondoskodjon arról, hogy ez időben megtörténjen. Útja során az ifjú utazó lassan rádöbben, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ér számára annyit az a hírnév, amit a fának köszönhet, hogy elveszítse azt az ajándékot, amit a fa jelentett neki és apjának.
2024-05-16 15:25:00
Peter és Michael jó barátok és társak a rendőrségnél, de Peter különösen kötődik Michael feleségéhez, Jillhez is. Amikor egy akció során véletlen baleset történik, mindhármójuknak át kell értékelniük magukban eddigi életüket, és őszintén fel kell tenniük a kérdést maguknak: mit is jelent az igazi, önzetlen szeretet.
2024-05-16 16:55:00
Igaz történeten alapuló vígjáték egy amerikai építőmunkásról, Gary Faulknerről, aki fejébe veszi, hogy Pakisztánba és Afganisztánba utazva elfogja az Al-Káida vezetőjét, Oszáma Bin Ládent.
2024-05-16 18:25:00
Jessie English (Maggie Grace) szerelmi élete romokban hever. Miután összecsapnak a feje fölött a hullámok, és a barátja szakít vele, egy különösen fontos felkérést kap. Mindössze nyolc napja van megszervezni egy menyegzőt. Jessie semmit sem bíz a véletlenre: a vendéglátást a híres, de rendkívül mogorva Lawrence Phillipsre (Jeremy Irons) bízza, valamint a város egyik legfelkapottabb underground zenekarát is megpróbálja beszervezni. Ha ez nem lenne elég drámai, az esküvői zűrzavarba bekapcsolódik egy „Hamupipőkéjét” kereső idegenvezető és egy orosz maffia elől menekülő, reality show-ban szereplő páros is, akik az eszméletlen kalandok során végül mind hozzátesznek valamit a „boldog befejezéshez”, ahol mindannyian rájönnek, hogy a szerelem valójában nem csak kaotikus és zűrös, hanem egyben csodálatos is.
2024-05-16 20:00:00
A "The Band" musical nagyjátékfilmes adaptációja, amelyben a Take That dalai csendülnek fel.
2024-05-16 21:30:00
Luke Wright exrendőr (Jason Statham) egy napon elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke-ot a véletlen összehozza Mei-jel (Catherine Chan), a kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a családját is megölték. Meiről kiderül, hogy matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon. A lány egy felbecsülhetetlen értékű kódszámot őriz az emlékezetében, amelyért a triádok, az orosz maffia és a New York-i rendőrség korrupt tagjai akár gyilkolni is képesek. Luke hadjáratot indít a város alvilága ellen, hogy megmentse az ártatlan lány életét.
2024-05-16 23:05:00
Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills (Liam Neeson), a vérprofi volt CIA-ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát, Kimet (Maggie Grace) és volt feleségét, Leonore-t (Famke Janssen) is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és Mills családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.
2024-05-17 00:40:00
Bár úgy tűnik, hogy házasságuk tökéletes, Catherine Stewart, a sikeres doktornő arra gyanakszik, hogy férje, a diákjai körében rendkívüli népszerűségnek örvendő művész-professzor David megcsalja őt. Hogy választ kapjon a lelkét mardosó kérdésekre, a nő felbérli Chloe-t, gyönyörű luxus callgirlt, hogy környékezze meg Davidet, és tesztelje annak hűségét. Később, ahogy a lány érzéki beszámolóit hallgatja, Catherine-ben rég elfeledettnek hitt vágyak ébredeznek, melyek Chloe figyelmét sem kerülik el. Azt azonban nem sejti, hogy amikor a kísértésnek engedve megnyílik a lány előtt, valójában miféle veszélynek is teszi ki magát és családját.
2024-05-17 02:15:00
Egy tőzsdeügynök egy déli kisvárosban, aki a szomszédjával együtt biztosítási csalásba keveredik, ami több gyilkossághoz vezet.
2024-05-17 03:40:00
Egy tőzsdeügynök egy déli kisvárosban, aki a szomszédjával együtt biztosítási csalásba keveredik, ami több gyilkossághoz vezet.
2024-05-17 05:20:00
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
2024-05-17 07:25:00
John Tyree (Channing Tatum) halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis (Amanda Seyfried) gyönyörű, idealista főiskolás lány egy jómódú családból, aki a tavaszi szünetét tölti otthon. Egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba szeretnek. Életük addigi legboldogabb két hetét töltik együtt és a szerelmes boldogság, úgy tűnik, mindörökre eggyé kovácsolja őket.
2024-05-17 09:10:00
Anne és Francois esküvőjüket tervezik Jaupir-ban, Indiában. A férfi előreutazik, míg Anne feladata, hogy kövesse őt, mégpedig egy urnával együtt, amelyben leendő anyósa hamvai vannak. A dolgok azonban nem teljesen alakulnak a terv szerint, mert Anne elveszíti az urnát....
2024-05-17 10:45:00
Louise (Meg Ryan) teljesen elérzékenyül, mikor betoppan hétvégi házukba, és hogy férje, Ian (Timothy Hutton) rózsaszirmokkal díszítette fel azt. Hamarosan kiderül, hogy Ian a virágokat nem feleségének, hanem szeretőjének, Sarának (Kristen Bell) szánta, sőt mi több, egyúttal házasságuknak is véget akar vetni. Louise azonban hallani sem akar minderről. Iant egy tekercs szigetelőszalaggal maradásra bírja, és a fejébe veszi, hogy férjét újra meghódítja. Ám közben megérkezik Sara, majd Todd (Justin Long), a kertész, s elszabadulnak az indulatok.
2024-05-17 12:10:00
A "Napsütötte Toszkána" mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik a gyönyörű Veronicával (Elsa Pataky), valamint a drámaíróval, aki megváltoztatta az életét. James gyorsan a vágy, a szerelem és a megtört bizalom kusza hálójába kerül.
2024-05-17 13:40:00
Ez a megtörtént eseten alapuló dráma Melvin B. Tolson (a filmet rendező Denzel Washington), a texasi Wiley Főiskola professzoráról szól, aki színes bőrű diákjaival 1935-ben vitakört alapított. Szenvedélyes odaadásának, inspiráló erejű hozzáállásának és a diákok lelkesedésének köszönhetően a vitakör bejutott az országos bajnokságra, ahol a nagy presztízsű Harvard egyetem diákjaival került szembe.
2024-05-17 15:45:00
Valós eseményeket dolgoz fel ez az érzékeny családi dráma, melyben Pierre, a sportolást egészségi állapota miatt feladni kénytelen fiú megismerkedik Tornádóval, a sérült versenylóval, amely ugyanazt a tehetetlen fájdalmat érzi, mint ő. Pierre elhatározza, hogy elviszi a lovat Barrie Burgerhez, a Kalahári-sivatagban élő suttogóhoz, hátha ő képes lesz meggyógyítani az állatot és talán őt is.
2024-05-17 17:35:00
Sammy Fabelman mindene a filmkészítés, művészi lelkű édesanyja, Mitzi pedig büszkén támogatja és bátorítja érdeklődésében. A tudományokat többre tartó, munkájában sikeres apja, Burt se nézi rossz szemmel Sammy munkáit, ám inkább tekinti komolytalan hobbinak. Az évek folyamán Sammy mintegy dokumentálja családja kalandjait és egyre kidolgozottabb amatőrfilmeket készít húgai és barátai főszereplésével. 16 éves korában, amikor az Államok nyugati felére költöznek, Sammy felfedez egy szívszaggató titkot anyjáról, ami átértékeli kapcsolatukat és megváltoztatja mindannyiuk életét.rnrnSteven Spielberg A Fabelman családdal rendkívül személyes portrét álmodott a vászonra egy a 20. századi Amerikában felnövő fiúról, akinek történetében mozgóképes emléket állít azoknak az dolgoknak és annak a családnak, amik és akik hatással voltak életére és pályájára.
2024-05-17 20:00:00
Darcy és Tom összehívják a családjukat az esküvőre. Amikor azonban az egész násznépet túszul ejtik, épp az ifjú párnak kell megmentenie a szeretteiket, hacsak nem ölik meg egymást előbb.
2024-05-17 21:45:00
A veterán Jim Hanson Arizonában, a mexikói határ mentén él. A férfi nehéz időszakot tudhat maga mögött, nemrég hunyt el ugyanis imádott felesége rákban. Jimet a gyászból két illegális bevándorló zökkenti ki: az anya-fiú párosra véletlenül bukkanó exkatona egy lövöldözésbe keveredik a mexikói kartell tagjaival, mely során egy eltévedt golyó végez az édesanyával. Jim így, ha vonakodva is, de szárnyai alá veszi a fiút, Miguelt, hogy elvigye őt Chicagóban élő rokonaihoz. Ám a kartell legelvetemültebb tagjai továbbra is ott vannak a nyomukban.
2024-05-17 23:35:00