2025-12-02 09:40:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-02 10:10:00

2025-12-02 10:45:00

2025-12-02 11:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-02 12:25:00

2025-12-02 13:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-02 15:15:00
Győzi és öccse, Zsolti elhatározzák, hogy Isztambulba utaznak aranyért. Miután visszatérnek a nagy utazásból, örömüknek hamar vége szakad, amikor a vásárolt termékeket elviszik egy aranyműveshez.
2025-12-02 16:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-02 17:10:00

2025-12-02 18:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-02 18:55:00

2025-12-02 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-02 20:45:00

2025-12-02 21:20:00

2025-12-02 21:55:00

2025-12-02 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-02 23:45:00

2025-12-03 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-03 02:20:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-03 03:20:00
Győzi és öccse, Zsolti elhatározzák, hogy Isztambulba utaznak aranyért. Miután visszatérnek a nagy utazásból, örömüknek hamar vége szakad, amikor a vásárolt termékeket elviszik egy aranyműveshez.
2025-12-03 04:00:00
A szemmel láthatóan indulatos Andrea (23) azért érkezik hozzánk, mert nem érti, hogy a párja, Sámuel miért nem vált még el előző feleségétől, annak ellenére sem, hogy 7 éve már vele él párkapcsolatban. A nő leginkább arra gyanakszik, hogy a férfi még érzelmeket táplál exe iránt, s ha ez így van, vagy a házasság papíron nem ér végre véget, úgy Samu búcsúzhat Andreától és közös gyermekeiktől is. Természetesen az ex, Kriszta a stúdióba lép, hogy kiderüljön az igazság. Gergely (23) azért jön, mert a keresztszüleivel 12 éve megromlott viszonyát szeretné rendezni. A fiú máig nem érti, hogy ez az intelligens, jó módú család vajon miért nem tud bármilyen problémát is megbeszélni, már ha egyáltalán van, mert ugye ez sem volt biztos, csupán Gergő gyanakodott egy az édesanyja és keresztanyukája közötti vitára, amely esetleg egy kiváltó ok lehetett. Gergő (33) azért érkezik hozzánk, mert már nem bírta elviselni a párjával a hatalmas vitákat és a bizalmatlanságot, aminek főként az ő exbarátnője az oka. Emellett a férfi szerint az a normális, ha egy kapcsolatban a két fél közös Facebookot használ, hiszen szerinte ez nagyban könnyíti a kettejük közti féltékenységekből adódó problémák megoldását. Gergő egyébként a lány modellkedését is nehezen viseli, mivel több ezres férfi táborból álló követővel büszkélkedhet.
2025-12-03 05:00:00
A Portréban Barabás Éva vendége, egy fiatal tehetség. Diaz, azaz Csöndör László, a Wellhello együttes tagja igazán bensőséges beszélgetésre készült, hiszen kérte Évát, hogy Lacinak szólítsa őt. Laci bányász családban nőtt fel, de már kisiskolás korában is inkább a zene foglalkoztatta. Dalszövegeket, rap zenét írt barátaival, az 1800-as évek Londonját is megidézve, egy kisszobában ülve. Olyannyira eltökélt volt, hogy a zsebpénzéből tett félre ahhoz, hogy egy-egy stúdiófelvétel árát meg tudja fizetni. Még édesanyjának is csak évek múltán árulta el, hogy ő bizony zenét ír. Ugyan autodidakta módon sajátította el a zenét, később azonban szolfézst is tanult. Gyermekkorában sokat költözött szülei válása miatt, ezért nagyon gyorsan megtanulta, hogyan alkalmazkodjon az új helyzetekhez. Budapestre már felnőttként került, mivel azonban a kezdetekben nem tudott a zenélésből megélni, főállású benzinkutasként helyezkedett el. Ma már olyan ismert emberekkel dolgozik együtt, akikre tinédzser korában, bálványként tekintett. Reméli, hogy a dalszövegek sorai között olvasnak a fiatalok, és tudja, hogy a szó fegyver. Habár a Wellhellóval szoros ölelésben élnek, szorgalom és eltökéltség nélkül azt mondja, ő sehol sem lenne. A Portréban a bolygó kapitány effektus mindenképp magyarázatra szorul, de azt is megtudhatják, hogy mégis miért nincsenek spanyol felmenői a kubai hangzású művésznevű Diaznak. Tartsanak velünk!
2025-12-03 05:25:00
Miután Paloma és Antonio kényszer hatása alatt bejuttatják a bűnözőket a villába, a banda a teljes személyzetet a fürdőszobába zárja, Albertót pedig az értékeinek átadására próbálják rávenni. Paloma, aki attól tart, a túszként tartott gyerekeit fogják bántani, ha nem segít nekik, elárulja, hogy hol van a széf. Peter megpróbál megszökni a fürdőszoba ablakán át, de nem sikerül neki. Feitosa lejárató kampányának köszönhetően úgy tűnik, a kiadó új könyve már senkit nem érdekel. Rettenet szemet vet Alice-ra...
2025-12-03 06:15:00
Miután a rendőrség megszállja a Prado Monteiro villát, Albertót eszméletlen állapotban találják, és azonnal kórházba szállítják. Kiszabadítják a ház alkalmazottait, és a megkötözött Palomát. Diogo azonnal Palomát vádolja a rablás megszervezésével. Palomát elviszik kihallgatni, Diogo is elkíséri őket, ám a rendőrfőnök kidobja a kihallgatásról. Alice, akit bántalmazott Rettenet, nagyon fél mindentől és mindenkitől. Nana hisz Diogónak, és megfogadja, hogy többé nem engedi Palomát apja közelébe.
2025-12-03 07:10:00
Az első vendég, Dávid (27), aki azért jön a műsorba, mert gyermekei anyjával fél éve szakítottak. Dávid szerint a szakítás oka az volt, hogy egy házibuliban, ahol a fiú kiütötte magát, kedvese megcsalta az ő főnökével. Igaz a lánynak esélyt sem adott a magyarázatra. Ennek ellenére most úgy döntött, meghallgatja őt, és ha ésszerű magyarázatot tud adni, akkor visszafogadja. Andrea (27) elmondja Dávidnak az igazat, hogy mi történt abban a házibuliban. Máté (21) egy kamaszkori szerelem beteljesedését szeretné. A fiú Nikivel (21) több éve ismerik egymást, jó barátok, de amióta a lány szakított a volt barátjával, Máté elkezdett többre gondolni kettejük között. Sergio (18) érzelmi válságba került, mert szerelme Ketrin (19) mostanában ügyet sem vet rá. Történt ugyanis szilveszterkor, hogy Sergio cserben hagyta a lányt, aki várta, hogy együtt lépjenek az új évbe, de a fiúnak fontosabb volt a baráti társasága és nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Már jó ideje udvarol a lánynak, de hónapok óta a kapcsolat nemhogy előre nem haladt, hanem szinte teljesen meg is szűnt. Sergio azért jön, hogy a lánnyal együtt menjen haza. Gergő (23) is szingli és ő is hódítani akar. Kiszemeltjével, Krisztával (18) már hónapok óta alakulgat a dolog, először egy megállóban látta meg, utána ráírt Facebookon, és azóta már találkoztak is. Egy produkcióval is készül neki, szürreális táncmozgással próbálja a lány tudtára adni, hogy mit is érez.
2025-12-03 08:10:00
Sanyi (21) azért érkezik hozzánk, hogy a legjobb barátját, Norbit (19) számon kérje, miért lett neki fontosabb a barátnője, Timi (19) mint a barátságuk. Választás elé állítja: ő, vagy Timi. A csavar a történetben az, hogy Sanyinak is tetszik Timi, el is hívja randira. Viki (24) sokat csalódott szerelmében, Janiban (27), az a terve, hogy a fiú múltban kiderült megcsalásait visszaadja neki első szerelmével. István (24) volt az első férfi az életében, Viki vele szeretne lefeküdni, és ha ezt elfogadja Jani, akkor ő is meg tud bocsájtani. Viki teljesen ledöbbenti ezzel a tervével a párját, Janit és az exét, Istvánt is. Zsófi állítása szerint ő a facebook live-királynője. Azért jön, hogy a legnagyobb riválisát, Zolit (47) és feleségét Máriát (34) kihívja egy táncpárbajra. Sokszor előfordul, hogy egyszerre indítják otthon a live-ot és több mint 5000 ember követi őket tánc közben és a neten keresztül szapulják egymást élőben.
2025-12-03 08:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-03 09:35:00

2025-12-03 10:10:00

2025-12-03 10:45:00

2025-12-03 11:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-03 12:25:00

2025-12-03 13:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-03 15:15:00
A Gáspár család élete gyökeresen megváltozott, miután Győzi eladta házukat Gömbinek. Bea, férje és a gyerekek a nagyszülőknél találtak menedéket. Ez az állapot azonban nem volt megfelelő egyikük számára sem, ezért úgy döntöttek, új otthon után néznek. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek...
2025-12-03 16:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-03 17:10:00

2025-12-03 18:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-03 18:55:00

2025-12-03 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-03 20:45:00

2025-12-03 21:20:00

2025-12-03 21:55:00

2025-12-03 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-03 23:45:00

2025-12-04 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-04 02:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-04 03:25:00
A Gáspár család élete gyökeresen megváltozott, miután Győzi eladta házukat Gömbinek. Bea, férje és a gyerekek a nagyszülőknél találtak menedéket. Ez az állapot azonban nem volt megfelelő egyikük számára sem, ezért úgy döntöttek, új otthon után néznek. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek...
2025-12-04 04:05:00
Az első vendég, Dávid (27), aki azért jön a műsorba, mert gyermekei anyjával fél éve szakítottak. Dávid szerint a szakítás oka az volt, hogy egy házibuliban, ahol a fiú kiütötte magát, kedvese megcsalta az ő főnökével. Igaz a lánynak esélyt sem adott a magyarázatra. Ennek ellenére most úgy döntött, meghallgatja őt, és ha ésszerű magyarázatot tud adni, akkor visszafogadja. Andrea (27) elmondja Dávidnak az igazat, hogy mi történt abban a házibuliban. Máté (21) egy kamaszkori szerelem beteljesedését szeretné. A fiú Nikivel (21) több éve ismerik egymást, jó barátok, de amióta a lány szakított a volt barátjával, Máté elkezdett többre gondolni kettejük között. Sergio (18) érzelmi válságba került, mert szerelme Ketrin (19) mostanában ügyet sem vet rá. Történt ugyanis szilveszterkor, hogy Sergio cserben hagyta a lányt, aki várta, hogy együtt lépjenek az új évbe, de a fiúnak fontosabb volt a baráti társasága és nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Már jó ideje udvarol a lánynak, de hónapok óta a kapcsolat nemhogy előre nem haladt, hanem szinte teljesen meg is szűnt. Sergio azért jön, hogy a lánnyal együtt menjen haza. Gergő (23) is szingli és ő is hódítani akar. Kiszemeltjével, Krisztával (18) már hónapok óta alakulgat a dolog, először egy megállóban látta meg, utána ráírt Facebookon, és azóta már találkoztak is. Egy produkcióval is készül neki, szürreális táncmozgással próbálja a lány tudtára adni, hogy mit is érez.
2025-12-04 05:10:00
Miután Alberto magához tér a kórházban, látni akarja Palomát, de Nana közli vele, hogy többé nem engedi a közelébe. Duogo őrjöng, hogy Alberto ezúttal sem halt meg, és elhatározza, hogy börtönbe juttatja Palomát, így apósának elveszi az életkedvét, és ha meghal, végre örököllet. A betörőket elkapják a rendőrök, vallomást tesznek a rendőrfőnöknek, amiben azt állítják, hogy Palomának és Antoniónak nem volt közük a rabláshoz, kényszerítették őket, hogy juttassák be a bandát a villába. Luan attól tart, hogy Rettenet megerőszakolta Alice-t. Pessanha, a korrupt nyomozó bejuttatja Diogót a bűnözőkhöz, és videóra vesz egy hamis vallomást, melyben Palomát tüntetik fel a rablás értelmi szerzőjeként. A videóval zsarolja Albertót, hogy rúgja ki Palomát.
2025-12-04 05:55:00
Nana eleinte megdöbben, hogy Diogo megzsarolta az apját, de végül egyetért vele. Ő nem tudja, hogy a bűnözők vallomása hamis. Alberto érzi, hogy Diogo becsapja, de Diogo figyelmezteti, hogy amennyiben eljuttatja a rendőrségnek a felvételt, Palomát azonnal letartóztatják, és mire bizonyítani tudja az ártatlanságát, nagyon sok idő eltelik, Alberto talán meg sem éri. Marcos Búziosba utazik, hogy megmentse a bárját, mert mióta eljött, a forgalom visszaesett. Paulo atya szárnyai alá veszi a drogos Waguinhót, mert szerinte van még remény, hogy normális élete legyen. Nana kényszeríti apját, hogy rúgja ki Palomát.
2025-12-04 06:55:00
Erika (54) és nevelt fia, Milán (20) között annyira elmérgesedett a helyzet az utóbbi pár évben, hogy tettlegességre is sor került már. Több alkalommal rendőrségi intézkedésre volt szükség, amikor anya és fia összevesztek. A sorozatos heves viták miatt Erika megszakította a kapcsolatát Milánnál. A fiú nagyon megbánta, hogy így viselkedett Erikával, hiszen vér szerinti anyjaként tekint rá. Milán öbbször próbálta már helyrehozni múltbeli hibáit, de Erika még a háza küszöbén sem engedi át a fiút. Milán fogadott testvére, Hanna (22) egy utolsó próbálkozást szeretne tenni arra, hogy testvérét és nevelőanyját kibékítse egymással. Klaudia (26) pár hónapja megcsalta barátnőjét, Mareszt (26), miután kiderült a félrelépés párja elhagyta őt. Klaudia nagyon megbánta tettét, szeretné visszakapni exét, ugyanis őt tartja élete szerelmének. Maresznek akkora csalódás volt párja hűtlensége, hogy eldöntötte, a jövőben csak férfiakkal fog kapcsolatot kialakítani. Maresznek hamar teljesült a vágya, hiszen a szakítást követő pár héten belül új párra lelt, méghozzá egy férfi személyében, aki nem mellesleg Klaudia volt főnöke, Laci (28). Klaudia szeretné elmondani Lacinak is, hogy bármire képes lenne azért, hogy elcsábítsa tőle Mareszt. Józsinál (58) annyira betelt a pohár párja fiával, Attilával (17) kapcsolatban, hogy két hete kidobta otthonról a kamasz fiút. Józsi azért döntött így, mert a fiú az iskolát és a munkát is kerüli, csak a haverok és buli fontos számára. Józsi és párja, Tündi (37) nagyon sokszor vitáznak. Amióta Attila elment otthonról, azóta semmit nem tud róla édesanyja, ezért nagyon aggódik. Tündi nagyon örül annak, hogy itt a stúdióban újra látja kamasz gyermekét, és természetesen szeretné őt hazavinni, persze ehhez Józsi áldása is kell.
2025-12-04 07:50:00
Zsuzska (20) és párja, Károly (21), azért jönnek, hogy az 1 éve teljesen megromlott viszonyt a lány édesanyjával, Zsuzsannával (44) rendezzék. A fiatalok 1 éve költöztek el a lány anyjától, eddig valahogy mindig tudtak lakni valahol, két hete azonban konkrétan az utcán élnek. A fiatal pár azért jön, hogy rendezzék a viszonyt Zsuzsával és segítséget kérjenek. A mamától azonban megtudjuk, nem ok nélkül kerültek a fiatalok az utcára. Gergő (21) azért érkezik hozzánk, hogy apjával, Miklóssal (50) kibéküljön. Kb 1 éve vannak rosszban, nem is találkoztak azóta. Miklós már a telefont sem veszi fel fiának. Gergő szerezné az okokat tisztázni és megkérni Apját arra, hogy vegyen részt az életében. Róbert (26), azért jön, mert erős a gyanúja arra, hogy párja, Éva (33) nem csak a közös gyerekek miatt találkozgat exével, hanem többről is szó van. Szeretné ezt tisztázni, mert a féltékenység felőrli. Ultimátumot szeretne adni, viszont, ha a gyanúja beigazolódik, véget vet a kapcsolatuknak. Éva meglepően őszinte válaszokat ad, ami mindenkit megdöbbent a stúdióban. Győzőnek (43) volt egy furcsa baráti kapcsolata Veronikával (56), de ez megszakadt kb fél éve. Veronika mindig is többet szeretett volna, de ezt Győző soha nem viszonozta. Most viszont rájött, hogy szeretné újra a társaságát élvezni, mert hiányzik neki és tudja, hogy csúnya módon, hirtelen szakította meg a kapcsolatot (mindenhonnan letiltotta). A történetben a különleges, hogy Veronika igazából férfi, aki Tamásnak született, de idős néniként éli minden napjait.
2025-12-04 08:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-04 09:25:00

2025-12-04 09:55:00

2025-12-04 10:40:00

2025-12-04 11:15:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-04 12:25:00

2025-12-04 13:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-04 15:10:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-04 16:00:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-04 16:55:00

2025-12-04 17:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-04 18:55:00

2025-12-04 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-04 20:45:00

2025-12-04 21:20:00

2025-12-04 21:55:00

2025-12-04 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-04 23:45:00

2025-12-05 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-05 02:20:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-05 03:20:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-05 04:00:00
Erika (54) és nevelt fia, Milán (20) között annyira elmérgesedett a helyzet az utóbbi pár évben, hogy tettlegességre is sor került már. Több alkalommal rendőrségi intézkedésre volt szükség, amikor anya és fia összevesztek. A sorozatos heves viták miatt Erika megszakította a kapcsolatát Milánnál. A fiú nagyon megbánta, hogy így viselkedett Erikával, hiszen vér szerinti anyjaként tekint rá. Milán öbbször próbálta már helyrehozni múltbeli hibáit, de Erika még a háza küszöbén sem engedi át a fiút. Milán fogadott testvére, Hanna (22) egy utolsó próbálkozást szeretne tenni arra, hogy testvérét és nevelőanyját kibékítse egymással. Klaudia (26) pár hónapja megcsalta barátnőjét, Mareszt (26), miután kiderült a félrelépés párja elhagyta őt. Klaudia nagyon megbánta tettét, szeretné visszakapni exét, ugyanis őt tartja élete szerelmének. Maresznek akkora csalódás volt párja hűtlensége, hogy eldöntötte, a jövőben csak férfiakkal fog kapcsolatot kialakítani. Maresznek hamar teljesült a vágya, hiszen a szakítást követő pár héten belül új párra lelt, méghozzá egy férfi személyében, aki nem mellesleg Klaudia volt főnöke, Laci (28). Klaudia szeretné elmondani Lacinak is, hogy bármire képes lenne azért, hogy elcsábítsa tőle Mareszt. Józsinál (58) annyira betelt a pohár párja fiával, Attilával (17) kapcsolatban, hogy két hete kidobta otthonról a kamasz fiút. Józsi azért döntött így, mert a fiú az iskolát és a munkát is kerüli, csak a haverok és buli fontos számára. Józsi és párja, Tündi (37) nagyon sokszor vitáznak. Amióta Attila elment otthonról, azóta semmit nem tud róla édesanyja, ezért nagyon aggódik. Tündi nagyon örül annak, hogy itt a stúdióban újra látja kamasz gyermekét, és természetesen szeretné őt hazavinni, persze ehhez Józsi áldása is kell.
2025-12-05 05:00:00
Dübörög a Tankcsapda a Portré 400. adásában! Megismerhetik az együttes énekesének, Lukács Lacinak az igazi arcát, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélget Barabás Évával. Elcsépelt igazság, de a kemény rocker külső tényleg érző szívet takar. Olyan valakit, akinek a zene, a Tankcsapda együttes jelenti az egész életet, akinek a nőt, a barátnője testesíti meg, aki nehezen dolgozta fel az édesapja, édesanyja halálát, s aki egy korsó sörben is gasztronómiai íz világot vél felfedezni. A zene mellett a repülés a szenvedélye, akár vadászrepülő pilóta is lehetett volna, de a hivatásos katonaság ettől elriasztotta, s ez végül megmaradt hobbinak. Szülei mindenben támogatták, édesapja, aki kétkezi munkás volt, a zenekar felszerelésének egy részét, saját kézzel készítette nekik. Kapcsolata a szüleivel nagyon kiegyensúlyozott volt, éppen ezért dolgozta fel nehezen az elveszítésüket, s ha nem is csak ezért, de csatlakozott a Magyar Hospice Alapítvány támogatóihoz is. Karácsonyhoz közeledve ünnepi hangulatban készül az együttesével az év végi nagykoncertre, a bevásárlóközpontok hömpölygő tömegét azonban nagyon nehezen viseli. Lukács Laci dalszövegírónak tartja magát, az irodalmat illetően nem is néz az orránál tovább. S hogy hitt-e a karácsony csodájában, a Jézuskában, azt mondja, ha a fa alá nem is a Jézuska teszi az ajándékot, a hittel kapcsolatban semmiképp nem beszélne múlt időben. Lukács Laci portréja, a flow a levegőben és a színpadon a mai Portréban.
2025-12-05 05:25:00
Alberto magához hívatja Palomát, aki nagy örömmel megy a kórházba, mert már nagyon aggódott Alberto állapota miatt. Alberto hűvösen közli vele, hogy csak azért akart találkozni vele, hogy elmondja, ki van rúgva. Paloma nem hisz a fülének, biztos benne, hogy Diogo és Nana hangolták ellene Albertót, de ő hajthatatlan, azt állítja, saját döntése volt. Paloma hatalmasat csalódik Albertóban, és sírva távozik, Alberto pedig magába zuhan, mert tudja, hogy Paloma tartotta életben. Erre számít Diogo is, aki azt reméli, hogy apósa most már rövid időn belül meghal, és megkaphatja az örökséget.
2025-12-05 06:15:00
Francisca ráveszi Alice-t, hogy írja ki magából a fájdalmat, akár írói álnéven is. Jennifer, Luan és Lorena munkát keresnek. A nagyravágyó Jennifer az elit környéken próbál elhelyezkedni. Feitosa, aki alig várja, hogy bármivel keresztbe tegyen Albertónak, felkeresi Palomát, hogy munkát ajánljon neki. Marcos teljesen megdöbben azon, hogy apja elküldte Palomát. Paloma nem tudja túltenni magát a csalódáson. Ramon folyamatosan Alberto és családja ellen hangolja, ráadásul még mindig féltékeny Marcosra. Jennifer hazugsággal állást szerez Eugenia luxus boltjában, a Chic-ben. A kiadónál mindenki a könyvvásárra készül, ami talán megmentheti a kiadót.
2025-12-05 07:15:00
Vivi (23) és édesanyja, Mária (54) azért érkezik, mert lányával, Szandival nem tartják már több hónapja a kapcsolatot. A lánynak lett egy új párja és azt gondolják, a férfi, Örs (25) tehet erről. Örs elmondja nekik, hogy más van a dolog mögött és nem ő tiltja Szandit. Beatrix (19) azért érkezik, hogy rendezze kapcsolatát édesanyjával és annak párjával, akikkel már 1 éve nem tartja a kapcsolatot. A lány nagyon megbánta "tini" kori lázadását és azt, hogy szó nélkül eljött otthonról. András (19) célja, hogy meghódítsa azt a lányt, akit már 3 éve szeret. Vivivel (18) már nagyon régóta barátok, de eddig sajnos a lány nem vette komolyan. Készült András egy cuki főzőköténnyel is, amin a saját arcképe van, azért, mert Vivien nagyon jól főz, és szeretné, ha az ő háziasszonya lenne. Enikőnek (19) nagyon elege van abból, hogy párja Martin (20) betegesen féltékeny és több kellemetlen szituáció volt már emiatt. A lány most azért jön, hogy elmondja Martinnak, hogy már nem bírja tovább és vagy változtat, vagy vége a kapcsolatuknak. Enikő viszont nem is sejti, hogy Martinnak is van bőven problémája és mondanivalója.
2025-12-05 08:15:00
Brigi (22) és Krisztián (22) egy párt alkotnak. Kapcsolatukban a problémák egy évvel ezelőtt kezdődtek, mert Krisztián elkényelmesedett és nem foglalkozik eleget a családjával. Brigi úgy érzi, Krisztián inkább a telefonjával van párkapcsolatban, mint vele. Brigi szerint telefonfüggősége már kezelésre szorul. Brigi választás elé állítja párját, vagy többet foglalkozik vele, vagy pedig elfelejtheti családját. Alexa (33) és Róbert (36) 4 éve vannak együtt. Kapcsolatukat Robi telefon- és játékfüggősége árnyalja be. Alexa nem boldog ebben a kapcsolatban. Az utóbbi években nem érzi azt, hogy Robi szeretné őt és családját. Egyre kevesebb időt tölt otthon, és amikor otthon is van, nem foglalkozik a családjával, csak a játékok érdeklik. Alexa tart attól, hogy a gyerekekre is rossz hatással van Robi függősége. Robinak változtatni kell a viselkedésén, mert, ha nem, Alexa elhagyja őt. Józsi (57) életében elég sok nő volt már. 57 évesen úgy érzi, a hátralévő idejét szeretné azzal a nővel tölteni, akivel kiegészítik egymást. Egy héttel ezelőtt megismerte a munkahelyén Csillát (43), akivel az első pillanattól kezdve megvolt a szikra. Józsi ma azért jön el, hogy meghódítsa ezt a nőt és elhívja egy olaszországi nyaralásra. Tina (18) és Peti (22) 2 éve alkotnak egy párt. Peti a punk stílust követi, nagy punk taraja van. Tinának kezdetben ez imponált, viszont az utóbbi időben egyre jobban zavarja, hogy megszólják őket az utcán. Ebben a formában úgy érzi bármennyire is szereti párját, ez már neki túl sok. Szeretné, ha párja választana, a haját tartja meg, vagy pedig őt.
2025-12-05 09:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-05 09:45:00

2025-12-05 10:20:00

2025-12-05 10:55:00

2025-12-05 11:30:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-05 12:45:00

2025-12-05 13:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-05 15:20:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-05 16:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-05 17:15:00

2025-12-05 18:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-05 19:00:00

2025-12-05 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-05 20:45:00

2025-12-05 21:20:00

2025-12-05 21:55:00

2025-12-05 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-05 23:45:00

2025-12-06 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-06 02:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-06 03:25:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-06 04:00:00
Vivi (23) és édesanyja, Mária (54) azért érkezik, mert lányával, Szandival nem tartják már több hónapja a kapcsolatot. A lánynak lett egy új párja és azt gondolják, a férfi, Örs (25) tehet erről. Örs elmondja nekik, hogy más van a dolog mögött és nem ő tiltja Szandit. Beatrix (19) azért érkezik, hogy rendezze kapcsolatát édesanyjával és annak párjával, akikkel már 1 éve nem tartja a kapcsolatot. A lány nagyon megbánta "tini" kori lázadását és azt, hogy szó nélkül eljött otthonról. András (19) célja, hogy meghódítsa azt a lányt, akit már 3 éve szeret. Vivivel (18) már nagyon régóta barátok, de eddig sajnos a lány nem vette komolyan. Készült András egy cuki főzőköténnyel is, amin a saját arcképe van, azért, mert Vivien nagyon jól főz, és szeretné, ha az ő háziasszonya lenne. Enikőnek (19) nagyon elege van abból, hogy párja Martin (20) betegesen féltékeny és több kellemetlen szituáció volt már emiatt. A lány most azért jön, hogy elmondja Martinnak, hogy már nem bírja tovább és vagy változtat, vagy vége a kapcsolatuknak. Enikő viszont nem is sejti, hogy Martinnak is van bőven problémája és mondanivalója.
2025-12-06 05:00:00
Puskás Peti mindig is hosszú távra tervezett, a Portréban azt is elárulja Barabás Évának, hol tartanak most ezek a tervek. Peti színészcsaládban született, így hamar rabul ejtette a színház, s habár mégsem ott képzelte a jövőt, a színpad iránti szenvedély megmaradt. Habitusát akár nagymamájától is örökölhette, aki annyira szerette a színházat, hogy miután kiöregedett a szubrett szerepekből, nézőtéri ügyelő lett. Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas sztorikat is tartogat a Portré, ahol Peti arról is mesél, hogy mit tanult a nulla pontos egyetemi felvételijéből, vagy hogy a filmrendezés hogyan alakult át kliprendezéssé, s hogy miért dolgozott bébiszitterként, miközben egy szuvenír boltban volt eladó. Olyan, mintha egy igazi túlélő lenne, pedig csak hosszú távon gondolkozik mindenről, és szeret előnyt kovácsolni a hátrányból. Az X Faktor mentoraként is próbálta ezt átadni mentoráltjainak, s úgy érzi, a feladatot sikeresen teljesítették. A zenekar, az X Faktor, és a színház mellett Petinek marad ideje a focira is, a színész válogatott tagjaként, szenvedéllyel rúgja a bőrt. A Portréban egy kiforrott, öntudatos frontember emlékei: a kölcsönpénzből vásárolt zongora, egy olasz megfakult újságcikk, egy tízéves kisfiú fájdalmasan kegyes hazugsága, a focilegenda Puskás Öcsi unokájává válni egy pár órára, a díjak, az élmények. És persze a jelen és a jövő, amit Puskás Peti mindenképpen Eke Angéla színésznővel képzel el.
2025-12-06 05:25:00
Feitosa felkeresi Albertót, fejére olvassa a régi sérelmeit, és közli vele, hogy mindent elvesz tőle, ami fontos neki, amiért fiatal korukban elszerette tőle a barátnőjét, és feleségül vette. Alberto hiába bizonygatja, hogy már korábban ismerte Ceciliát, Feitosa hajthatatlan. Palomának nagyon fáj, hogy Alberto kirúgta, a családja folyton a Prado Monteiro család ellen hangolja. Diogo szeretné megkapni a jutalékát Feitosától, ám ő a képébe nevet. A pénzéhes Diogo rendkívül bosszús.
2025-12-06 06:15:00
Alberto bevallja Marcosnak, hogy azért rúgta ki Palomát, mert kényszerítették rá. Diogo és Nana megzsarolták egy felvétellel, melyen a bűnözők őt állítják be a rablás kieszelőjének. Marcos érzi, hogy a felvétellel valami nincs rendben, és megpróbál utána jáni. A kiadónál Thaissát és Jefferson bízza meg, hogy elemezzék a felvételt. Feitosa állást ajánl Palomának, aki nagyon meglepődik. Ramon egyáltalán nem támogatja, hogy ismét egy gazdag öregúrnak dolgozzon.
2025-12-06 07:15:00
János (22) és Szabina (21) tíz hónapig voltak együtt, az utolsó három hónapban együtt is éltek. Kapcsolatuk nagy szerelemnek indult, viszont János nem tudta kimutatni a szeretetét. Az utóbbi időben nagyon sokat veszekedtek, az együttélés megkeserítette az életüket. Szabina egy héttel ezelőtt szakított Janival és elköltözött tőle. Jani szeretné visszakapni párját, mert úgy érzi, ő a tökéletes nő számára. A fiú sírva beszél az érzéseiről, az érzelmesen rap-en kívül még egy hatalmas meglepetéssel is készült a lánynak. Gábor (40) és Mercédesz (24) egy buliban ismerkedtek meg. Gábornak a fantáziáját már akkor nagyon megmozgatta a lány, viszont Gábor akkor párkapcsolatban volt. Gábor párja mellett is beszélgetett a lánnyal, de Merci nem akart belerondítani a kapcsolatukba. Gábor úgy érzi, most jött el az idő, hogy meghódítsa Mercit, elhívja egy randira, és végre együtt kezdhessék el boldog életüket. Tamás (19) és Piroska (18) múlt nyáron jöttek össze. Kapcsolatuk pár hónapig tartott, mivel Piroska egyik pillanatról a másikra eltűnt Tamás életéből. Tamás nem tudja mi történhetett, de a mai napig nem tudta kiverni a fejéből Piroskát. Szeretné visszakapni a lányt és folytatni a kapcsolatukat. Péter (20) édesapja, Márk (43) fél éve egy új nővel, Noémivel (41) él. Fél éve az apa, Márk elhagyta otthonukat (25 évnyi házasság, 3 gyerek) és a szeretőhöz, Noémihez költözött. Azóta Márk nem foglalkozik a családjával és gyermekeit sem látogatja, nem kommunikál velük. Péter értetlenül áll a történtek előtt. Szeretné, ha Noémi eltűnne az életükből, visszakapná édesapját és újra egy család lehetnének. A közönségben ül az elhagyott édesanya, Péter pedig a rap-en kívül a kistestvére által sírva írt levelet hozott az édesapának.
2025-12-06 08:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-06 08:50:00

2025-12-06 09:25:00

2025-12-06 09:55:00

2025-12-06 10:30:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-06 11:45:00

2025-12-06 12:55:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
2025-12-06 13:55:00
Laci (34) kész tények elé szeretné állítani a szerelmét (akivel két éve vannak együtt), hogy számára mennyire fontos lenne, ha összeházasodnának. A közelmúltban már többször meg is kérte Adrienn (39) kezét. Viszont ő nem hordta a gyűrűt, amit kapott. Laci közös számuk eléneklésével kápráztatta el Adriennt. De itt még nincs vége a meglepetéseknek: egy szertartásvezető jön, hogy a stúdióban adja össze a párt. Vivien (30) több mint 10 éve nem látta a testvéreit, mert külön nevelő otthonba kerültek. Azért jön, hogy felvegye velük újra a kapcsolatot és bizonyítson nekik, hogy vége van a zűrös múltjának. Nagyon hiányzott neki Andi (27), és Mercédesz (26). Mária (38) rendezni szeretné a volt férjével a kapcsolatát. Több mint egy éve mondták ki a vallást, van három közös fiúk, és a gyerekeket Ferencnek (41) ítélte a bíróság. Feri (19) azért jön, hogy számon kérje apját, miért rakatta őt intézetbe. Rozália (47) legfőbb vágya, hogy rendezze gyermekeivel a kapcsolatot. Több mint 5 éve nem beszél vele fia, Roland (26) és a lánya Alexandra (27). 2 éve vannak nagyon rossz viszonyban. Rozália úgy gondolja, édesapjuk elvesztése óta nem tudják gyermekei elfogadni, hogy neki új kapcsolata van. A gyerekek azonban egészen mást mondanak, megdöbbentő család dráma áll a háttérben.
2025-12-06 15:00:00

2025-12-06 16:00:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-06 16:55:00

2025-12-06 17:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-06 18:55:00

2025-12-06 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-06 20:40:00

2025-12-06 21:15:00

2025-12-06 21:55:00

2025-12-06 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-06 23:45:00

2025-12-07 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-07 02:30:00
János (22) és Szabina (21) tíz hónapig voltak együtt, az utolsó három hónapban együtt is éltek. Kapcsolatuk nagy szerelemnek indult, viszont János nem tudta kimutatni a szeretetét. Az utóbbi időben nagyon sokat veszekedtek, az együttélés megkeserítette az életüket. Szabina egy héttel ezelőtt szakított Janival és elköltözött tőle. Jani szeretné visszakapni párját, mert úgy érzi, ő a tökéletes nő számára. A fiú sírva beszél az érzéseiről, az érzelmesen rap-en kívül még egy hatalmas meglepetéssel is készült a lánynak. Gábor (40) és Mercédesz (24) egy buliban ismerkedtek meg. Gábornak a fantáziáját már akkor nagyon megmozgatta a lány, viszont Gábor akkor párkapcsolatban volt. Gábor párja mellett is beszélgetett a lánnyal, de Merci nem akart belerondítani a kapcsolatukba. Gábor úgy érzi, most jött el az idő, hogy meghódítsa Mercit, elhívja egy randira, és végre együtt kezdhessék el boldog életüket. Tamás (19) és Piroska (18) múlt nyáron jöttek össze. Kapcsolatuk pár hónapig tartott, mivel Piroska egyik pillanatról a másikra eltűnt Tamás életéből. Tamás nem tudja mi történhetett, de a mai napig nem tudta kiverni a fejéből Piroskát. Szeretné visszakapni a lányt és folytatni a kapcsolatukat. Péter (20) édesapja, Márk (43) fél éve egy új nővel, Noémivel (41) él. Fél éve az apa, Márk elhagyta otthonukat (25 évnyi házasság, 3 gyerek) és a szeretőhöz, Noémihez költözött. Azóta Márk nem foglalkozik a családjával és gyermekeit sem látogatja, nem kommunikál velük. Péter értetlenül áll a történtek előtt. Szeretné, ha Noémi eltűnne az életükből, visszakapná édesapját és újra egy család lehetnének. A közönségben ül az elhagyott édesanya, Péter pedig a rap-en kívül a kistestvére által sírva írt levelet hozott az édesapának.
2025-12-07 03:15:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
2025-12-07 04:00:00
Laci (34) kész tények elé szeretné állítani a szerelmét (akivel két éve vannak együtt), hogy számára mennyire fontos lenne, ha összeházasodnának. A közelmúltban már többször meg is kérte Adrienn (39) kezét. Viszont ő nem hordta a gyűrűt, amit kapott. Laci közös számuk eléneklésével kápráztatta el Adriennt. De itt még nincs vége a meglepetéseknek: egy szertartásvezető jön, hogy a stúdióban adja össze a párt. Vivien (30) több mint 10 éve nem látta a testvéreit, mert külön nevelő otthonba kerültek. Azért jön, hogy felvegye velük újra a kapcsolatot és bizonyítson nekik, hogy vége van a zűrös múltjának. Nagyon hiányzott neki Andi (27), és Mercédesz (26). Mária (38) rendezni szeretné a volt férjével a kapcsolatát. Több mint egy éve mondták ki a vallást, van három közös fiúk, és a gyerekeket Ferencnek (41) ítélte a bíróság. Feri (19) azért jön, hogy számon kérje apját, miért rakatta őt intézetbe. Rozália (47) legfőbb vágya, hogy rendezze gyermekeivel a kapcsolatot. Több mint 5 éve nem beszél vele fia, Roland (26) és a lánya Alexandra (27). 2 éve vannak nagyon rossz viszonyban. Rozália úgy gondolja, édesapjuk elvesztése óta nem tudják gyermekei elfogadni, hogy neki új kapcsolata van. A gyerekek azonban egészen mást mondanak, megdöbbentő család dráma áll a háttérben.
2025-12-07 05:00:00
Nana Mariónál ébred, és semmire nem emlékszik. Mario megnyugtatja, hogy nem történt köztük semmi, éppen csak annyira berúgott, hogy nem akart hazamenni. Marcos felkeresi Palomát, és megmutatja a videót, amivel zsarolták az apját. Paloma és Alice elképedve hallgatják a bűnözők hazugságait. Marcos megígéri, hogy segít kideríteni az igazságot. Paloma elfogadta ugyan Feitosa állásajánlatát, de meggondolta magát, mégsem áll munkába. Nana végül lefekszik Marióval, de közli vele, hogy ez többé nem fordul elő.
2025-12-07 05:45:00
Paloma elmeséli Ramonnak, hogy varrni szeretne, saját kollekciót kreálni. Ramon azt ígéri, támogatni fogja, mert örül, hogy nem fogadta el Feitosa ajánlatát. Diogo Gisele-t faggatja, hogy hol aludt Nana, de Gisele azt állítja, nem tudja. Amikor Nana később azt állítja, Gisele-nél aludt, Diogo már tudja, hogy valami baj van. A könyvvásáron az olcsó klasszikusok nagyon jól fogynak. Alice megpróbál tanúkat találni, hogy segítsen Marcosnak bebizonyítani, hogy a felvétel hamis, ezért megkeresi Waguinhót.
2025-12-07 06:40:00
Józsi (29) azért jön a műsorba, hogy színt valljon legjobb barátjának, Ferinek (23). A két egy munkahelyen ismerkedett meg egymással és rögtön szoros barátságot kötöttek, ám Józsi elkezdett a fiú iránt többet érezni és végül beleszeretett. Feri nem akarta viszonozni az érzéseit, mert ő kizárólag a lányokat szereti. Józsi nem tudta magát túltenni a dolgon, ezért úgy döntött, hogy csinál egy ál Facebook profilt Jázmin néven és ott fogja meghódítani a srácot egy női alteregóval. Lassan 1 egész éve írogat egymással Józsi és Jázmin, aki a találkozók elől mindig kibújik valamivel. Józsi most azért jön a műsorba, hogy bevallja barátjának: ő Jázmin. Roli (30) azért jön, hogy rendbe hozza kapcsolatát volt párjával, Cecíliával (38). A pár négy évig élt együtt, ám a kapcsolatuk két hete véget ért. Roli azt állítja, hogy Cecília betegesen féltékeny és még a "rászálló légyre" is teljesen ki van akadva. A srác azt mondja, barátnőjének sosem volt oka a féltékenységre, Cecília viszont ezt teljesen máshogyan látja. István (34) célja, hogy visszahódítsa egykori kedvesét, Krisztinát (27). A pár két évig volt együtt, ám ennek a kapcsolatnak már három éve vége szakadt. Krisztinek, azóta új párja van, Zoli (23), akivel van egy közös kislányuk is. István újra felvette a kapcsolatot Krisztivel és a lány többször is mondta neki, hogy szeretné vele újrakezdeni és azt állította, hogy egyedülálló. Ám kiderült, hogy Krisztina nem teljesen mondott igazat és Zolinak is nagy meglepetés volt, amit Istvántól kellett hallania. Dávid (26) azért jön, hogy végleg leállítsa exét, Mónit (20), aki szakításuk óta folyton zaklatja és próbál mindenáron keresztbe tenni neki. Dávidnak és Móninak van egy közös gyermeke is, 2 évig együtt éltek, ám ennek a kapcsolatnak már lassan egy éve vége. Móninak, azóta új párja van, Henrik (22), Dávid is szeretne új életet kezdeni, ám Mónika ezt folyton megakadályozza. A fiú elmondása szerint az exe még mindig szereti és Henrikkel is csak azért van együtt, hogy őt féltékennyé tegye. Dávid ma szeretne tiszta vizet önteni a pohárba és véget vetni végleg Móni ármánykodásának.
2025-12-07 07:40:00
Krisztián (19) azért érkezik a műsorba, hogy visszahódítsa szerelmét, akivel a szakítás ellenére még mindig képtelenek elszakadni egymástól. Krisztián és Adri (19) másfél évig voltak együtt, de a kapcsolatuk nagyon hullámzó volt, rengeteget féltékenykedtek egymásra. Krisztián elhatározta, hogy megváltozik és hajlandó bármire annak érdekében, hogy ez a kapcsolat újra működhessen, még egy saját verssel is készült Adrinak, amelyben leírta az érzelmeit és vágyait. Zoli (21) tisztázni szeretne néhány fontos dolgot a kapcsolatában. Zoli barátnője, Andi (42) dupla annyi idős, mint ő, ami sokszor nagyon jó, de néha nagy ellentéteket szül kettejük között. A fiú azért is jött, hogy helyre tegyen pár vízválasztó kérdést a kapcsolatukban és egyben egy hatalmas döntésre is elszánta magát. Dávid (25) a nagydumás, rapper srác, azért jön a műsorba, hogy meghódítsa szíve választottját. Nem volt még hosszú párkapcsolata, inkább csak az interneten, közösségi oldalakon ismerkedik, most viszont rátalált Renire (18), aki végre igazán megdobogtatta a szívét. A két fiatal még sosem találkozott egymással, de Dávid elhatározta, hogy eléri azt, hogy a lány első látásra beleszeressen és természetesen a siker érdekében még egy saját rap számmal is készült Reninek. Robi (30) minden vágya, hogy visszaszerezze szerelmét, akit a szakítás óta nem tudott és nem is akart elfelejteni. Robi és Kitti (24) megismerkedése nagyon érdekes volt, hiszen a lány még férjnél volt, amikor összehozta őket a sors egymással. Miután egymásba szerettek, Kitti és Gergő (32) beadták a válópert és a lány összeköltözött Robival. Pár hónapnyi felhőtlen boldogság után Kitti mégis úgy döntött, hogy visszamegy a férjéhez és együtt nevelik tovább közös gyermeküket. Robi szeretne válaszokat kapni a kérdéseire és leginkább azt szeretné, ha Kitti és ő újra egy pár lehetnének.
2025-12-07 08:25:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-07 09:00:00

2025-12-07 09:30:00

2025-12-07 10:10:00

2025-12-07 10:45:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-07 11:55:00

2025-12-07 13:15:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
2025-12-07 14:15:00

2025-12-07 15:20:00

2025-12-07 16:25:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-07 17:20:00

2025-12-07 18:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-07 19:10:00

2025-12-07 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-07 20:45:00

2025-12-07 21:20:00

2025-12-07 21:55:00

2025-12-07 22:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-07 23:45:00

2025-12-08 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-08 02:30:00
Józsi (29) azért jön a műsorba, hogy színt valljon legjobb barátjának, Ferinek (23). A két egy munkahelyen ismerkedett meg egymással és rögtön szoros barátságot kötöttek, ám Józsi elkezdett a fiú iránt többet érezni és végül beleszeretett. Feri nem akarta viszonozni az érzéseit, mert ő kizárólag a lányokat szereti. Józsi nem tudta magát túltenni a dolgon, ezért úgy döntött, hogy csinál egy ál Facebook profilt Jázmin néven és ott fogja meghódítani a srácot egy női alteregóval. Lassan 1 egész éve írogat egymással Józsi és Jázmin, aki a találkozók elől mindig kibújik valamivel. Józsi most azért jön a műsorba, hogy bevallja barátjának: ő Jázmin. Roli (30) azért jön, hogy rendbe hozza kapcsolatát volt párjával, Cecíliával (38). A pár négy évig élt együtt, ám a kapcsolatuk két hete véget ért. Roli azt állítja, hogy Cecília betegesen féltékeny és még a "rászálló légyre" is teljesen ki van akadva. A srác azt mondja, barátnőjének sosem volt oka a féltékenységre, Cecília viszont ezt teljesen máshogyan látja. István (34) célja, hogy visszahódítsa egykori kedvesét, Krisztinát (27). A pár két évig volt együtt, ám ennek a kapcsolatnak már három éve vége szakadt. Krisztinek, azóta új párja van, Zoli (23), akivel van egy közös kislányuk is. István újra felvette a kapcsolatot Krisztivel és a lány többször is mondta neki, hogy szeretné vele újrakezdeni és azt állította, hogy egyedülálló. Ám kiderült, hogy Krisztina nem teljesen mondott igazat és Zolinak is nagy meglepetés volt, amit Istvántól kellett hallania. Dávid (26) azért jön, hogy végleg leállítsa exét, Mónit (20), aki szakításuk óta folyton zaklatja és próbál mindenáron keresztbe tenni neki. Dávidnak és Móninak van egy közös gyermeke is, 2 évig együtt éltek, ám ennek a kapcsolatnak már lassan egy éve vége. Móninak, azóta új párja van, Henrik (22), Dávid is szeretne új életet kezdeni, ám Mónika ezt folyton megakadályozza. A fiú elmondása szerint az exe még mindig szereti és Henrikkel is csak azért van együtt, hogy őt féltékennyé tegye. Dávid ma szeretne tiszta vizet önteni a pohárba és véget vetni végleg Móni ármánykodásának.
2025-12-08 03:20:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
2025-12-08 04:00:00

2025-12-08 05:05:00
Magyarország egyik legkiválóbb operaénekesnője, minden jelentősebb operaszínpadon énekelt már. Imád utazni, Japán pedig örök szerelem. Gyermekkorát Szolnokon töltötte, a nagymamája megtanította arra is, hogyan kovácsoljon erényt a szegénységből. A nagyszülők halála után Csepelen nevelkedett a szüleinél, és tudatosan készült a színpadra. Habár színésznőnek készült, ma már nem bánja, hogy akkor nem vették fel a Színművészeti Főiskolára. Tanulás mellett a csepeli SZTK-ban dolgozott, olykor vasalást és bedolgozást is vállalt, hogy fenn tudja tartani magát. Fiatalon lett édesanya, mert mindig teljes életet akart élni, családdal, gyerekekkel, hivatással együtt. Tulajdonképpen a gyermekeivel közösen építette a karrierjét. 29 évesen már Bécsbe szerződtették, azóta pedig minden jelentős színpadon énekelt már. Szabadabbnak érzi magát, mint fiatal korában, és már nem akar mindenáron megfelelni. Félelmei nincsenek, habár a nehezebb időszakokban félt attól, hogy szikár, kemény, küzdő nő válik majd belőle. Küzdeni küzdött, de sikerült megóvnia a belső békéjét, a báját, a szépségét, amitől ragyog a színpadon. A Portréban Rost Andrea ragyogja be ma a stúdiót. Tartsanak velünk!
2025-12-08 05:30:00
Ramon csapata újabb meccset nyer a bajnokságon. Gabi elnézést kér Patricktól, amiért nem mondta el neki, hogy összejöttek Vicentével. Paloma előadja a terveit a családnak. Alberto arra kéri Nanát, hogy ha szereti őt, törölje az inkrimináló felvételt, és hagyja visszamenni Palomát. Marcos közli apjával, hogy hamarosan bebizonyítja, hogy a videó hamis, a bűnözők hazudtak. Diogo megrémül, hogy kiderül, ő fizetettt a hamis videóért, ezért értesíti korrupt rendőr haverját, hogy találjon ki valamit. A börtönben hamarosan megölik a két bűnözőt, így ők már nem beszélhetnek.
2025-12-08 06:20:00
Miután Diogo leszorította Eric Feitosát az úttestről, az autó kisodródott, felgyulladt, és Eric Feitosa benne égett. Diogo nem találja sehol a tárcáját, ezért visszamegy a baleset helyszínére, ahol megtalálja, de kis híján lebukik. Nanát aggasztja, hogy az apja rosszkedvű, de semmiképp se akarja visszahívni Palomát, mert meg van győződve róla, hogy ő egy bűnöző. Nana elmondja Marcosnak, hogy azt hazudta, Gisele-nél aludt, nem szeretné, ha a kis románca Marióval tönkretenné a házasságát.
2025-12-08 07:20:00
Az első vendég egy fiatal fiú, Zsolt (19), aki már a megjelenésével is mosolyt csal a közönség arcára. Elmondása szerint évek óta egy lányt szeret, eddig hiába. A fiú elmondja, hogy az sem érdekli, ha a lánynak van valakije, hiszen ő mindenkinél jobb. A fiú a siker érdekében egy dalt is előad Szintiának (19). Végül a stúdióba érkezik a lány barátja, Zsolt is, vajon mit szól a kihívójához? Szili (21) úgy gondolja, hogy az otthon kialakult helyzettel nem tud megbarátkozni. Anyjával való konfliktusa már nem kezelhető szép szóval. Elmondja, hogy az anyja mindenért leszólja, úgy érzi, hogy nem kívánatos személy a családi házban. Épp ezért komoly döntésre szánja el magát, szándékát a ruhájával teli bőrönddel szeretné nyomatékosítani. A fiú elmondja anyjának, Mónikának (43), hogy nem bírja tovább, amire a mama reakciója elég meglepő. Zsuzsa egykori munkaadójától szeretne választ kapni, ugyanis úgy érezte, több is van köztük munkakapcsolatnál, hiszen a férfi többször is felhívta magához, sokszor aludtak együtt. Miközben mégse történt semmi. Majd a férfi egyszer csak eltűnt. Zsuzsa nem érti se az eltűnést, se azt, hogy nem feküdtek le egymással. Kérdésekkel érkezik és szürreális válaszokat kap. Szabinával (21) elmondja, hogy párja betegesen féltékeny, olyan durván, hogy már történeteket talál ki arról, mikor mit csinált. A lány esküszik, hogy nem volt hűtlen és nem hagyná el első szerelmét senkiért. Tudja, hogy ha nem változnak a dolgok a kapcsolatukban, sajnos külön válnak az útjaik, és kénytelen lesz kimondani, hogy "vége". Ezt párjának, Bercinek (23) is elmondja aki állítja, látott amit látott.
2025-12-08 08:15:00
Laci (34) kész tények elé szeretné állítani a szerelmét (akivel két éve vannak együtt), hogy számára mennyire fontos lenne, ha összeházasodnának. A közelmúltban már többször meg is kérte Adrienn (39) kezét. Viszont ő nem hordta a gyűrűt, amit kapott. Laci közös számuk eléneklésével kápráztatta el Adriennt. De itt még nincs vége a meglepetéseknek: egy szertartásvezető jön, hogy a stúdióban adja össze a párt. Vivien (30) több mint 10 éve nem látta a testvéreit, mert külön nevelő otthonba kerültek. Azért jön, hogy felvegye velük újra a kapcsolatot és bizonyítson nekik, hogy vége van a zűrös múltjának. Nagyon hiányzott neki Andi (27), és Mercédesz (26). Mária (38) rendezni szeretné a volt férjével a kapcsolatát. Több mint egy éve mondták ki a vallást, van három közös fiúk, és a gyerekeket Ferencnek (41) ítélte a bíróság. Feri (19) azért jön, hogy számon kérje apját, miért rakatta őt intézetbe. Rozália (47) legfőbb vágya, hogy rendezze gyermekeivel a kapcsolatot. Több mint 5 éve nem beszél vele fia, Roland (26) és a lánya Alexandra (27). 2 éve vannak nagyon rossz viszonyban. Rozália úgy gondolja, édesapjuk elvesztése óta nem tudják gyermekei elfogadni, hogy neki új kapcsolata van. A gyerekek azonban egészen mást mondanak, megdöbbentő család dráma áll a háttérben.
2025-12-08 09:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-08 09:45:00

2025-12-08 10:20:00

2025-12-08 10:55:00

2025-12-08 11:30:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-08 12:45:00

2025-12-08 13:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-08 15:25:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-08 16:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-08 17:10:00

2025-12-08 18:05:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-08 18:55:00

2025-12-08 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-08 20:40:00

2025-12-08 21:20:00

2025-12-08 21:55:00

2025-12-08 22:35:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-08 23:45:00

2025-12-09 00:55:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
2025-12-09 02:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-09 03:25:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-09 04:05:00
Az első vendég egy fiatal fiú, Zsolt (19), aki már a megjelenésével is mosolyt csal a közönség arcára. Elmondása szerint évek óta egy lányt szeret, eddig hiába. A fiú elmondja, hogy az sem érdekli, ha a lánynak van valakije, hiszen ő mindenkinél jobb. A fiú a siker érdekében egy dalt is előad Szintiának (19). Végül a stúdióba érkezik a lány barátja, Zsolt is, vajon mit szól a kihívójához? Szili (21) úgy gondolja, hogy az otthon kialakult helyzettel nem tud megbarátkozni. Anyjával való konfliktusa már nem kezelhető szép szóval. Elmondja, hogy az anyja mindenért leszólja, úgy érzi, hogy nem kívánatos személy a családi házban. Épp ezért komoly döntésre szánja el magát, szándékát a ruhájával teli bőrönddel szeretné nyomatékosítani. A fiú elmondja anyjának, Mónikának (43), hogy nem bírja tovább, amire a mama reakciója elég meglepő. Zsuzsa egykori munkaadójától szeretne választ kapni, ugyanis úgy érezte, több is van köztük munkakapcsolatnál, hiszen a férfi többször is felhívta magához, sokszor aludtak együtt. Miközben mégse történt semmi. Majd a férfi egyszer csak eltűnt. Zsuzsa nem érti se az eltűnést, se azt, hogy nem feküdtek le egymással. Kérdésekkel érkezik és szürreális válaszokat kap. Szabinával (21) elmondja, hogy párja betegesen féltékeny, olyan durván, hogy már történeteket talál ki arról, mikor mit csinált. A lány esküszik, hogy nem volt hűtlen és nem hagyná el első szerelmét senkiért. Tudja, hogy ha nem változnak a dolgok a kapcsolatukban, sajnos külön válnak az útjaik, és kénytelen lesz kimondani, hogy "vége". Ezt párjának, Bercinek (23) is elmondja aki állítja, látott amit látott.
2025-12-09 05:00:00
Barabás Éva egy igazán színes, sőt mondhatjuk foltos egyéniséggel beszélgetett. Széles Adrienn ugyanis külsőre is nagyon tarka, ő viszont ezt egyáltalán nem bánja. Adrienn ötéves korától vitiligós, azaz pigment hiányos bőrbetegségben szenved. Ő hívta fel a figyelmünket arra, hogy ma Magyarországon ezt a betegséget, nem tudja a társadalom a helyén kezelni. Pedig a vitiligo nem fertőző betegség, és nem halálos betegség. Adrienn azon kevés emberek közé tartozik, akik már bátran vállalják foltjaikat, sőt kimondottan szépnek látják magukat, mondjuk úgy, különlegesnek. Egy fotósorozattal bátorítja is a többi vitist, _ így nevezik egymást, _ kampányának célja pedig, hogy az utcán, ha meglátják őket az emberek, csak legyintsenek: ismerem, vitis! Találkozókat szerveznek, sokat beszélgetnek, minél nagyobb nyilvánosságot szeretnének, hogy bátran csatlakozzanak hozzájuk azok is, akik félnek a háttérből előlépni. Gyermekkori nehézségekről, gyönyörű álmokról, gyötrelmes ébredésekről, az elfogadásról ma a Portréban.
2025-12-09 05:25:00
Marcos bebizonyítja, hogy a videó, melyen a bűnözők Palomát vádolják, mint értelmi szerzőt, hamis, és Diogót vádolja azzal, hogy Palomát akarta besározni. Alberto örül, hogy többé nem zsarolhatják a videóval, de a szíve mélyén tudja, hogy Palomát annyire megbántotta, hogy valószínűleg nem térne vissza a házba. Palomának nagy tervei vannak, textilmaradékokból ruhakollekciót tervez, nagy álma, hogy divattervező váljon belőle. Marcos megkéri Palomát, hogy menjen vissza dolgozni, de ő nemet mond.
2025-12-09 06:15:00
Nana arra kéri Mariót, felejtse el a történteket, többé nem fordulhat elő, hogy megcsalja a férjét. Eugenia, aki odáig volt Gabrieláért, amikor megtudja, hogy Paloma lánya, többé hallani sem akar róla. Alberto búslakodik, amiért Paloma nem akar visszatérni a házba. Diogo megfenyegeti Mariót. Eugenie kitiltja Gabrielát a házból. Vicente úgy dönt, ő is vele megy.
2025-12-09 07:15:00
Nóri (26) 4 éve házas Ricsivel (27), már van egy kislányuk is, aki 3 éves. Nóri azért érkezik hozzánk, hogy ultimátumot adjon a férjének, ugyan is, ha nem törődik velük többet, akkor visszaadja a gyűrűt és elválik. Úgy érzi, amióta megvan a gyerek, azóta szinte semmi szeretetet, törődést nem kap. Sőt arra is volt példa, hogy Ricsi már le is bukott, hogy fizetős lányokat keresett az interneten. Balázs (32) egy éve ismerte meg Brigit (28), szinte azonnal össze is költöztek, Brigi szülői házába. Ebből lett elege Balázsnak, ugyanis nem a legfelhőtlenebb a kapcsolata Brigi édesanyjával. Balázs már egy ideje fontolgatja hova is lehetne költözni, de eddig Brigi nagyon ragaszkodott, hogy édesanyjával éljen közösen. Balázs komoly szándékkal érkezik: szeretné megkérni Brigi kezét, de csak úgy, ha elköltöznek az anyóstól, viszont, ha nem-et mond, akkor szerinte nincs közös jövőjük. Norbi (28) 4 éve ismerkedik Nikivel (19), akit még sosem látott élőben. A stúdióbeli első vakrandijuk során a fiú számon akarja kérni Nikit, hogy miért kellet ennyit várnia arra, hogy láthassa végre, illetve, hogy miért mondta le eddig az összes randevút idő előtt. Továbbá meg akarja tudni, hogy lehet e közöttük párkapcsolat, ha esetleg nemleges választ kapna, arra készül, hogy legalább egy éjszakás kaland jár neki, ha már ennyit várt Nikire. Peti (22) meghódítani jön Kittit (21), akivel hónapok óta ismerkedik, mindennap éjszakákat beszélgetnek át. Egyszer randiztak is már, ahol ugyan nem történt semmi komolyabb, de a neten folytatták tovább az ismerkedést. Peti komoly kapcsolatot szeretne a lánytól, úgy érzi az üzenetek alapján, hogy érzéseit a lány is viszonozza. A csavar a történetben az, hogy Kitti nem egyedül érkezik a stúdióba, kiderül, hogy 5 éve van egy párja, Robi, aki 2 éve a jegyese.
2025-12-09 08:15:00
Dániel (22) azért érkezik hozzánk, mert szülei, József (57) és Irén (53) körülbelül 3 évvel ezelőtti válása nagyon megviselte őt, illetve kisebb testvéreit is. A fiú nagyon családcentrikus és békeszerető, továbbá nem viseli jól a konfliktusokat sem, éppen ezért feltett szándéka, hogy szüleit ismét összehozza. Dani, hogy szándéka komolyságát bizonyítsa, készült egy két főre szóló romantikus vacsora utalvánnyal. Dávid (25) azért érkezik hozzánk, mert 5 év baráti viszony után úgy érezte, hogy itt az ideje tudatnia, Leilával (23), hogy érzelmeket táplál iránta és szándékai annyira komolyak, hogy Leila 4 gyermekét is elfogadva szeretne összeköltözni a lánnyal. Dani (23) 3 hete szakított a párjával, Ágival (25), de ennek ellenére is reméli, hogy újra egy párt fognak alkotni. Ennek reményében egy csokor virággal várja ex kedvesét, aki egyébként azért szakított vele, mert úgy érezte, hogy nem párja van, hanem gyermeke, akit anyagilag neki kell ellátnia. Dani szeretné, ha Ági tudná, hogy ő még mindig szereti és képes bármire, hogy ismét egy párt alkossanak. István (47) azért jön hozzánk, mert 3 hónapja tartó netes ismerkedését szeretné rendes párkapcsolatra cserélni Ágival (38). Mindezt olyannyira komolyan gondolja, hogy Ágnest arra is megkérné, hogy költözzenek össze mindannyian a nő gyermekeivel együtt. A férfi készült egy gravírozott nyaklánccal is, hogy ne csak szavakkal mondja el érzelmeit, hanem kedves ajándékkal is imponáljon szíve hölgyének. István és Ágnes mind ez idáig sosem találkoztak.
2025-12-09 09:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-09 09:40:00

2025-12-09 10:15:00

2025-12-09 10:50:00

2025-12-09 11:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
2025-12-09 12:40:00

2025-12-09 13:50:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
2025-12-09 15:15:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
2025-12-09 16:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
2025-12-09 17:10:00

2025-12-09 18:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
2025-12-09 18:55:00

2025-12-09 20:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
2025-12-09 20:40:00

2025-12-09 21:15:00

2025-12-09 21:50:00

2025-12-09 22:35:00