OTT Credits TV OTT Credits TV
ProductsBlogAppsContact
OTT Credits TV OTT Credits TV
ProductsBlogAppsContact

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-01 09:15:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Idősebbek is elkezdhetik - Teletorna

    2025-12-01 09:50:00

    Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.

    Agytorna

    2025-12-01 09:55:00

    A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.

    Álmok álmodói

    2025-12-01 10:15:00

    Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Melis Györgyöt ismerhetjük meg.

    Mindennapi

    2025-12-01 10:20:00

    Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.

    Agapé

    2025-12-01 10:24:00

    Vajon évezredes vágya az embernek, hogy ismerje a jövőt? Milyen várakozásaink és terveink vannak? Készülünk-e tudatosan az eljövendőkre, vagy csak a jelenben élünk? És gondolunk-e arra, hogy amit ma teszünk, az meghatározza a holnapot is? Az Agapé asztalánál ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket _ tabuk nélkül.

    Csongor és Tünde

    2025-12-01 11:25:00

    Csongor és Tünde mitologikus történetét Vörösmarty Mihály legendásan vetette papírra, a drámai költemény különleges műfajában. A filozofikus mese nemcsak a boldogságkeresés, a körkörösség és a múlandóság örökérvényű kérdéseit veti fel, de a színház és a dramaturgia világában igen járatos szerző nagyszerű szereplehetőségeket is kínál karakterei által. Gobbi Hilda emlékezetes Mirigy boszorkánya mellett a címszereplő Zsurzs Kati és Safranek Károly mellett többek között Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Benkő Péter, Mikó István, Paudits Béla, Bessenyei Ferenc, Ronyecz Mária alakításaiban elevenedik meg a híres történet.

    Sípos gazda házhoz megy

    2025-12-01 12:50:00

    HÍRADÓ

    2025-12-01 13:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-01 13:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-01 13:21:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Közelebb - Roma magazin

    2025-12-01 13:25:00

    Közelebb _ Roma magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit.

    Domovina

    2025-12-01 13:50:00

    A Domovina hetente jelentkező szlovák kulturális magazin, mely tájékoztat a magyarországi szlovákság kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről. A műsor küldetésének tartja az anyaország, Szlovákia értékeinek bemutatását is, és rendszeresen jelentkezik monotematikus adásokkal, dokumentumfilmekkel is.

    Kárpáti Krónika

    2025-12-01 14:25:00

    A Nagyok

    2025-12-01 15:25:00

    A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-01 15:50:00

    A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.

    Nagy pillanatok

    2025-12-01 16:00:00

    A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.

    Família Kft.

    2025-12-01 16:10:00

    Károly és Lajos halálosan összevesznek a húsvéti élő és csokinyulakon. És a legnagyobb hír még hátravan, Pista, a papagáj is elrepült. Ricsi és Misi mentő ötletet dolgoz ki, miközben Ágica és Hajnalka próbálja a férfiakat kibékíteni...

    Família Kft.

    2025-12-01 16:30:00

    Ágica és Károly egy nyugodt hétvégét terveznek, csak kettesben. Persze, hogy megint közbejön egy kis malőr, a nagypapa szobájából Szivaros Frici jön ki, aki hirdetést adott fel "Álmodozó férfi szemek" jeligére, s a telefon állandóan csörög és ráadásul Hajnalka és Lajos is összevesznek...

    Család-barát

    2025-12-01 17:00:00

    A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.

    Család-barát

    2025-12-01 17:35:00

    2025-12-01 18:15:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-01 18:18:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-01 18:20:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Önök kérték!

    2025-12-01 18:50:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Azt beszélik

    2025-12-01 19:20:00

    Férfi kosárlabda világbajnoki-selejtező

    2025-12-01 20:20:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Várva várt

    2025-12-01 22:15:00

    Ridikül

    2025-12-01 22:19:00

    A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!

    Erdélyi történetek

    2025-12-01 23:10:00

    Egy Aranyosfőhöz közeli barlangban, magyarul Kőházaként emlegetett havasi tanyabokor közelében rejtőző Vartop földalatti mészkőlabirintusának egyik zugában kolozsvári barlangkutatók megkövesedett ősemberi lábnyomra találtak. Egy úgynevezett neandervölgyi, egy Homo sapiens neanderthalis kereshetett menedéket itt egy szikla üregében mit sem sejtve arról, hogy 62 ezer év elteltével emberutódaik majd rátalálnak és igencsak rácsodálkoznak hátrahagyott, mára kővé dermedt három talpnyomatára, melyeket a világon ma ismert legépebben megmaradt barlangi őslábnyomokként tart számon az antropológia és a paleontológia.

    Erdélyi történetek

    2025-12-01 23:40:00

    Dr. Kiss János Botond első találkozása a gödényekkel gyermekkorára nyúlik vissza. Magyardécse református lelkészének fia a kolozsvári egyetem természetrajz szakára iratkozott be. Tanulmányainak végeztével, akkori szokás szerint messzire "helyezték ki", valójában száműzték az erdélyi fiatal abszolvenseket. Így került el Kiss János Botond is szűkebb pátriájából mintegy 800 kilométernyi távolságra, a soknemzetiségű Dobrudzsába, annak is az egyik legeldugottabb de legizgalmasabb területére, oda, ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik. Közel fél évszázadot töltött itt az erdélyi kutató, akit ma a Duna-delta legismertebb szakemberének ismer a nemzetközi tudományos közvélemény. Választott élettere a vízi vadon világa, melyet talán ő kutatott ez idáig a legalaposabban. Kiss János Botond 2015-ben nyugdíjba vonult. Mögötte egy rendkívül mozgalmas, értékteremtő, a deltakutatás szempontjából mérföldkőnek számító életút.

    Rejtélyes XX. század

    2025-12-02 00:10:00

    Kun Miklós, a Széchenyi díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.

    Hetedhét kaland

    2025-12-02 00:35:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-02 00:45:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-02 00:50:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Himnusz

    2025-12-02 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-02 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-02 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-02 01:24:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Csongor és Tünde

    2025-12-02 01:30:00

    Csongor és Tünde mitologikus történetét Vörösmarty Mihály legendásan vetette papírra, a drámai költemény különleges műfajában. A filozofikus mese nemcsak a boldogságkeresés, a körkörösség és a múlandóság örökérvényű kérdéseit veti fel, de a színház és a dramaturgia világában igen járatos szerző nagyszerű szereplehetőségeket is kínál karakterei által. Gobbi Hilda emlékezetes Mirigy boszorkánya mellett a címszereplő Zsurzs Kati és Safranek Károly mellett többek között Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Benkő Péter, Mikó István, Paudits Béla, Bessenyei Ferenc, Ronyecz Mária alakításaiban elevenedik meg a híres történet.

    Azt beszélik

    2025-12-02 02:50:00

    2025-12-02 03:45:00

    Károly és Lajos halálosan összevesznek a húsvéti élő és csokinyulakon. És a legnagyobb hír még hátravan, Pista, a papagáj is elrepült. Ricsi és Misi mentő ötletet dolgoz ki, miközben Ágica és Hajnalka próbálja a férfiakat kibékíteni...

    Família Kft.

    2025-12-02 04:10:00

    Ágica és Károly egy nyugodt hétvégét terveznek, csak kettesben. Persze, hogy megint közbejön egy kis malőr, a nagypapa szobájából Szivaros Frici jön ki, aki hirdetést adott fel "Álmodozó férfi szemek" jeligére, s a telefon állandóan csörög és ráadásul Hajnalka és Lajos is összevesznek...

    Itthon vagy!

    2025-12-02 04:35:00

    Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen.
    Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár.
    A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

    HÍRADÓ

    2025-12-02 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-02 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-02 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-02 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-02 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-02 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-02 05:35:00

    A Dankó Rádió díjas Tolnai András munkássága.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-02 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Hetedhét kaland

    2025-12-02 05:50:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-02 06:00:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-02 06:05:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Esély

    2025-12-02 06:10:00

    Ma Magyarországon legalább hatszázezer embernek tartósan együtt kell élnie fogyatékosságával. Az Esély azonban nemcsak hozzájuk szól, hanem mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni.

    Kék bolygó

    2025-12-02 06:35:00

    Ökológiai sikertörténetek, a környezetvédelem, természetvédelem, fenntartható fejlődés kihívásai, az energiagazdálkodás aktuális kérdései állnak magazinműsorunk érdeklődésének a középpontjában.

    Magyar gazda

    2025-12-02 06:55:00

    A Magyar gazda közérthetően számol be a hazai mezőgazdaság időszerű vagy éppen érdekes eseményeiről. Bemutatja a vidéki élet, a gazdálkodás mindennapjait, de nem megy el a szakpolitika döntései, vagy a gazdasági hírek mellett sem.
    A mezőgazdasági-, élelmiszergazdasági- és vidékmagazin olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a gazdálkodás és a vidéki élet részleteit igyekszik közel vinni azokhoz is, akiknek nincs közvetlen kötődése ezekhez a területekhez.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-02 07:25:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Librettó

    2025-12-02 07:29:00

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

    Családi kör

    2025-12-02 08:25:00

    Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-02 09:05:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Idősebbek is elkezdhetik - Teletorna

    2025-12-02 09:35:00

    Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.

    Agytorna

    2025-12-02 09:40:00

    A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.

    Mindennapi

    2025-12-02 10:06:00

    Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.

    Élő egyház

    2025-12-02 10:07:00

    Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből.

    Isten kezében

    2025-12-02 10:25:00

    Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.

    Lét-Ige - protestáns magazin

    2025-12-02 10:50:00

    Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.

    Csongor és Tünde

    2025-12-02 11:20:00

    Csongor és Tünde mitologikus történetét Vörösmarty Mihály legendásan vetette papírra, a drámai költemény különleges műfajában. A filozofikus mese nemcsak a boldogságkeresés, a körkörösség és a múlandóság örökérvényű kérdéseit veti fel, de a színház és a dramaturgia világában igen járatos szerző nagyszerű szereplehetőségeket is kínál karakterei által. Gobbi Hilda emlékezetes Mirigy boszorkánya mellett a címszereplő Zsurzs Kati és Safranek Károly mellett többek között Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Benkő Péter, Mikó István, Paudits Béla, Bessenyei Ferenc, Ronyecz Mária alakításaiban elevenedik meg a híres történet.

    Öröm-körben

    2025-12-02 12:55:00

    Szerencsére nyoma sincs a héten sem a novemberi esős, hideg időnek, a héten is akár 15 fokok is lehetnek. És miért fontos mindez? Mert az Öröm-körben e heti epizódjában arra bíztatunk mindenkit, hogy legyenek Fittnagyik, és túrázzanak a természet lágy ölén!

    HÍRADÓ

    2025-12-02 13:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-02 13:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-02 13:21:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Srpski ekran

    2025-12-02 13:25:00

    A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre, leginkább az aktuális események feldolgozásával. Portrék, útifilmek, riportfilmek, hosszabb-rövidebb dokumentumfilm-blokkok, valamint a kulturális és szórakoztató jellegű témák is megjelennek a műsorban.

    Unser Bildschirm

    2025-12-02 13:50:00

    A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.

    Summa

    2025-12-02 14:25:00

    Summa, a Magyar Televízió új háttérműsora. Miért kellett magyar tulajdonba venni az étkezési jegy üzletet? Miért kell visszaszerezni a külföldi cégektől a közüzemi vállalatokat,és miért kell nekünk magyar járműgyártás? Miért kerültek egyáltalán korábban külföldi cégek kezébe ezek a komoly nyereséget termelő vállalatok? Mitől jobb gazda a magyar állam, mint a külföldi befektető? Kérdések, amelyekre a legilletékesebbek válaszolnak a Summában, szerdán, az Este című műsor után.

    Család'25

    2025-12-02 14:45:00

    M5 História - Történelmi rangadó

    2025-12-02 15:10:00

    Az M5 História nyári sorozatában a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-02 15:50:00

    2025-12-02 16:05:00

    2025-12-02 16:10:00

    Ágica és Károly elutaznak, és a férfiak átveszik a házban az uralmat. A nők ki sem tehetik az utcára a lábukat. Közben megjelenik Kriszta leleplező cikke az újságban, ami lavinát indít el....

    Família Kft.

    2025-12-02 16:30:00

    Amíg Ágica és Károly a telken szorgoskodnak, Vili gondozza Károly virágait, mert igazán, csak rá lehet számítani. Közben Kriszta álma és belső hangja azt súgja, hogy abban bízzon, akit ébredés után elsőként meglát. Ez pedig nem más, mint Vili. A család és Pici aggódik, Kövérék boldogok, de lehet, hogy másról van szó...

    Család-barát

    2025-12-02 17:00:00

    A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.

    Család-barát

    2025-12-02 17:35:00

    2025-12-02 18:15:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-02 18:19:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Önök kérték!

    2025-12-02 18:20:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Rövidpályás úszó Európa-bajnokság

    2025-12-02 18:55:00

    Férfi vízilabda Bajnokok Ligája

    2025-12-02 20:45:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Várva várt

    2025-12-02 22:00:00

    2025-12-02 22:04:00

    A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!

    Kojak Budapesten

    2025-12-02 23:00:00

    Hatalmas a szenzáció, ugyanis Budapestre érkezik a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára a híres amerikai detektív, Kojak! A repülőtéren sikerül lelépnie a riporterek hada elől, de a szállodában már egy csinos szőke nő kémleli érkezését. Nem sokkal ezután pedig egy különös bűntény történik: egy geológus-professzort holtan találnak a lakásán. Beindul hát a nyomozás, amibe a világhírű nyomozó, Kojak is besegít.

    Hetedhét kaland

    2025-12-03 00:35:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-03 00:45:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-03 00:50:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Himnusz

    2025-12-03 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-03 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-03 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-03 01:28:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Csongor és Tünde

    2025-12-03 01:35:00

    Csongor és Tünde mitologikus történetét Vörösmarty Mihály legendásan vetette papírra, a drámai költemény különleges műfajában. A filozofikus mese nemcsak a boldogságkeresés, a körkörösség és a múlandóság örökérvényű kérdéseit veti fel, de a színház és a dramaturgia világában igen járatos szerző nagyszerű szereplehetőségeket is kínál karakterei által. Gobbi Hilda emlékezetes Mirigy boszorkánya mellett a címszereplő Zsurzs Kati és Safranek Károly mellett többek között Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Benkő Péter, Mikó István, Paudits Béla, Bessenyei Ferenc, Ronyecz Mária alakításaiban elevenedik meg a híres történet.

    Az örökzöld örökzöldek

    2025-12-03 03:00:00

    A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyéniségének, Koncz Zsuzsának kíséri végig pályafutását dalokban, régi felvételek segítségével a mai adás.

    Família Kft.

    2025-12-03 03:50:00

    Ágica és Károly elutaznak, és a férfiak átveszik a házban az uralmat. A nők ki sem tehetik az utcára a lábukat. Közben megjelenik Kriszta leleplező cikke az újságban, ami lavinát indít el....

    Família Kft.

    2025-12-03 04:15:00

    Amíg Ágica és Károly a telken szorgoskodnak, Vili gondozza Károly virágait, mert igazán, csak rá lehet számítani. Közben Kriszta álma és belső hangja azt súgja, hogy abban bízzon, akit ébredés után elsőként meglát. Ez pedig nem más, mint Vili. A család és Pici aggódik, Kövérék boldogok, de lehet, hogy másról van szó...

    Magyarország finom

    2025-12-03 04:45:00

    Ernyős hájas, Non plus ultra.

    HÍRADÓ

    2025-12-03 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-03 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-03 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-03 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-03 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-03 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-03 05:35:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-03 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Hetedhét kaland

    2025-12-03 05:50:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-03 06:00:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-03 06:05:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Kárpáti Krónika

    2025-12-03 06:10:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Egészségünkre!

    2025-12-03 07:10:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Nagy pillanatok

    2025-12-03 07:30:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Időjárás-jelentés

    2025-12-03 07:40:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Librettó

    2025-12-03 07:44:00

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

    Családi kör

    2025-12-03 08:40:00

    Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-03 09:30:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Idősebbek is elkezdhetik - Teletorna

    2025-12-03 10:00:00

    Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.

    Agytorna

    2025-12-03 10:05:00

    A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.

    Mindennapi

    2025-12-03 10:25:00

    Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.

    Rome Reports - Vatikáni híradó

    2025-12-03 10:30:00

    A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.

    Örvényben

    2025-12-03 10:50:00

    Filmünkben a függőségekről, azok veszélyeiről, a csapdahelyzetekről, a belőlük való szabadulás lehetőségéről, illetve az elkerülési stratégiákról gondolkodunk.

    Férjhez menni tilos!

    2025-12-03 11:10:00

    Mr. Halley egyetlen leányzója, a temperamentumos Lilian közli felháborodott atyjával, hogy nem hajlandó férjhez menni ahhoz a szerencsés úrhoz, akit atyja kiszemelt neki. Mi több, azt is bejelenti, hogy elmegy hazulról és énekesnőként keresi meg a kenyerét, ráadásul férjhez megy a legelső férfihoz, aki útjába kerül. Apja, egy detektívet fogad a házasság megakadályozására, de az véletlenül Lilian barátnőjét, Dórát követi, akit viszont egy örökség kötelez az azonnali frigyre...
    Rejtő Jenő nagy sikerű kalandregényének filmváltozata.

    Örökölt tárgyaink

    2025-12-03 12:50:00

    2025-12-03 13:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-03 13:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-03 13:21:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Hrvatska Kronika

    2025-12-03 13:25:00

    A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.

    Ecranul nostru

    2025-12-03 13:50:00

    A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik. A Szegeden működő szerkesztőség 1982 óta készíti román nyelvű adásait, melyeket a magyar közszolgálati televízió földi és műholdas csatornái sugároznak.

    Magyar gazda

    2025-12-03 14:25:00

    A Magyar gazda közérthetően számol be a hazai mezőgazdaság időszerű vagy éppen érdekes eseményeiről. Bemutatja a vidéki élet, a gazdálkodás mindennapjait, de nem megy el a szakpolitika döntései, vagy a gazdasági hírek mellett sem.
    A mezőgazdasági-, élelmiszergazdasági- és vidékmagazin olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a gazdálkodás és a vidéki élet részleteit igyekszik közel vinni azokhoz is, akiknek nincs közvetlen kötődése ezekhez a területekhez.

    Kárpát-medence

    2025-12-03 14:50:00

    A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.

    Kontúr

    2025-12-03 15:15:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-03 15:55:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Nagy pillanatok

    2025-12-03 16:05:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Família Kft.

    2025-12-03 16:10:00

    Lajos számára betelt a pohár, elég a sérelmekből, költöznek! Az ok, hogy Szépék mindig kinevetik, megalázzák őt és egész családját. Ágica fondorlathoz folyamodik és beveti Mónikát is...

    Família Kft.

    2025-12-03 16:35:00

    Ágica boldogan készül az osztálytalálkozóra. Annyi év után végre viszontláthatja Rédey Oszkárt is, aki minden lánynak udvarolt, csak Ágicát nem sikerült levennie a lábáról. Károly tombol a féltékenységtől és Lajost bízza meg, hogy feleségét mindenhova kövesse...

    Család-barát

    2025-12-03 17:10:00

    A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.

    Fizz Liga

    2025-12-03 17:50:00

    2025-12-03 19:40:00

    Puskás Öcsi és barátai

    2025-12-03 20:50:00

    Egy esős délután Öcsi anyukájának dolga akad, ezért neki kell vigyázni húgára. Öcsi az elején nagyon komolyan veszi feladatát, túl komolyan is. A túlzott aggódásával már Évike agyára is megy. Közben beállítanak Öcsi barátai, mivel korábban gombfoci bajnokságot terveztek délutánra, ami teljesen kiment a fiú fejéből. Öcsi úgy belemerül a játékba, hogy megfeledkezik Évikéről, aki a figyelem hirtelen hiánya miatt először unatkozni kezd, majd egyre jobban dühös lesz a bátyjára. Kitalálja, hogy bosszúból megvicceli Öcsit.

    HÍRADÓ

    2025-12-03 21:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-03 21:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    V4 HÍRADÓ

    2025-12-03 21:22:00

    A V4 országok politikai, gazdasági, kulturális kapcsolódásai az elmúlt években jelentősen fölerősödtek, az országok együttműködése azt bizonyítja, együtt meghatározó szerepük van Európában. A napi V4 híradóban bemutatják azokat az álláspontokat, reakciókat, megközelítéseket és válaszokat, amelyeket a V4 társulás tagjai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) adnak a nemzetállamokat, Európát és a világpolitikát érintő kérdésekre.
    A V4 híradó forrásai a lengyel, cseh, szlovák lapok, hírügynökségek, televíziók illetve a European Broadcast Union nyersanyagai.

    Várva várt

    2025-12-03 21:30:00

    2025-12-03 21:35:00

    A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!

    Isten szeme előtt

    2025-12-03 22:30:00

    Szalonnás templom. Így nevezik az erdélyi magyar világörökséget, a székelyderzsi unitárius vártemplomot, hiszen bástyái éléskamrák, ahol évszázadok óta szalonnát, sonkát tárolnak. De a múlt felbecsülhetetlen hagyatéka nem jelent garanciát a falu megmaradására. Az elnéptelenedés folyamatos, a hajlott korú embereknek és az elesetteknek szükségük van minden támaszra. A helyi unitárius lelkészt olyan falumentő szerepekbe sodort az élet, amelyeket hittel és munkával végez, Isten szeme előtt.

    Válaszút vándora: Kallós Zoltán öröksége

    2025-12-03 23:25:00

    A portréfilm Kallós Zoltánt, a néprajztudóst, népzenegyűjtőt és iskolateremtőt mutatja be. A sok élő zenével, énekkel és tánccal is tarkított filmben megszólalnak Kallós Zoltán fontosabb munkatársai, egykori útitársai és barátai is, mindazok, akik továbbvihetik e gazdag örökséget. Útra kelünk és Kallós Zoltán társaságában sorra járjuk fontosabb gyűjtőterületeit, a folklór úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet gyűjtötte. A mezőségi, gyimesi és moldvai helyszíneken találkozunk néhány, még fellelhető adatközlőjével. Láthatjuk, hogy a Kallós Alapítvány válaszúti iskolájában, miként zajlik az észak-mezőségi szórványmagyarság oktatása, szakképzése, ahol a néprajzi múzeum mellett a régóta népszerű népzenei táborok is helyet kapnak.

    Kék bolygó

    2025-12-04 00:15:00

    Ökológiai sikertörténetek, a környezetvédelem, természetvédelem, fenntartható fejlődés kihívásai, az energiagazdálkodás aktuális kérdései állnak magazinműsorunk érdeklődésének a középpontjában.

    Hetedhét kaland

    2025-12-04 00:35:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-04 00:45:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-04 00:50:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Himnusz

    2025-12-04 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-04 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-04 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-04 01:28:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Férjhez menni tilos!

    2025-12-04 01:35:00

    Mr. Halley egyetlen leányzója, a temperamentumos Lilian közli felháborodott atyjával, hogy nem hajlandó férjhez menni ahhoz a szerencsés úrhoz, akit atyja kiszemelt neki. Mi több, azt is bejelenti, hogy elmegy hazulról és énekesnőként keresi meg a kenyerét, ráadásul férjhez megy a legelső férfihoz, aki útjába kerül. Apja, egy detektívet fogad a házasság megakadályozására, de az véletlenül Lilian barátnőjét, Dórát követi, akit viszont egy örökség kötelez az azonnali frigyre...
    Rejtő Jenő nagy sikerű kalandregényének filmváltozata.

    Szenes Iván emlékkoncert 2014.

    2025-12-04 03:10:00

    Józsefvárosban 2014-ben ismét felhangzottak Szenes Iván feledhetetlen szerzeményei. Az immár hagyományos Szenes Iván Emlékkoncert sok újdonsággal, a legnagyobb magyar slágerekkel, " Szenes sztárokkal" és a több mint 6000 rajongóval együtt azon a téren ünnepelt, ahol a több mint 2000 magyar dal született. Fellépők: Zalatnay Sarolta, Bodrogi Gyula, Kékes Zoli, Dolly, Rakonczai Imre, Nyári Edit,Gömöri Máté, Postás Józsi, Mészáros János Elek, Kerényi Miklós Máté Műsorvezető: Bodrogi Gyula és Szenes Andrea.

    Família Kft.

    2025-12-04 04:05:00

    Lajos számára betelt a pohár, elég a sérelmekből, költöznek! Az ok, hogy Szépék mindig kinevetik, megalázzák őt és egész családját. Ágica fondorlathoz folyamodik és beveti Mónikát is...

    Família Kft.

    2025-12-04 04:30:00

    Ágica boldogan készül az osztálytalálkozóra. Annyi év után végre viszontláthatja Rédey Oszkárt is, aki minden lánynak udvarolt, csak Ágicát nem sikerült levennie a lábáról. Károly tombol a féltékenységtől és Lajost bízza meg, hogy feleségét mindenhova kövesse...

    HÍRADÓ

    2025-12-04 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-04 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-04 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-04 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-04 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-04 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-04 05:35:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-04 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Hetedhét kaland

    2025-12-04 05:50:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-04 06:00:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-04 06:05:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    Világ

    2025-12-04 06:10:00

    Heti külpolitikai magazin.

    Kárpát-medence

    2025-12-04 06:40:00

    A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.

    Fülszöveg

    2025-12-04 07:05:00

    A Fülszöveg című irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit és legújabb munkáikat, emellett könyvajánlót kínál a nézőknek olyan művekről, amiket olvasni érdemes. A Fülszöveg adásában Farkas Adrienne vendége ezúttal Büky Anna író. Jobbat érdemelsz! című kötete kapcsán beszélgettek, de szó lesz Anna munkásságáról, munkamoráljáról, arról, hogy hogyan is választ témát. Hogy miért éppen az 50 körüli nőkről és a velük kapcsolatos élethelyzetekről ír, erről is lesz szó.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-04 07:40:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Librettó

    2025-12-04 07:43:00

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

    Családi kör

    2025-12-04 08:40:00

    Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-04 09:25:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Idősebbek is elkezdhetik - Teletorna

    2025-12-04 09:55:00

    Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.

    Agytorna

    2025-12-04 10:00:00

    A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.

    Mindennapi

    2025-12-04 10:25:00

    Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.

    Élő egyház

    2025-12-04 10:27:00

    Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből.

    Találkozás

    2025-12-04 10:45:00

    Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből.

    Nyitott szívvel - Szerzetesélet Magyarországon

    2025-12-04 11:00:00

    A szerzetesi hivatás egyedülálló módon nyitottá és szabaddá teszi a szívet Isten és az emberek szeretetére. Ezt mutatja be a filmsorozat mintegy hetven katolikus szerzetesrend egy _ egy rendházának életén keresztül, megismertetve velünk lelkiségüket és sokszínű társadalmi tevékenységüket. A nyolcadik rész a Zirci Ciszterci Apátság és a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor mindennapjaiba vezeti el a nézőt.

    Fűszer és csemege

    2025-12-04 11:35:00

    Pammer Aladár jól jövedelmező és régóta működő fűszer-, és csemegeboltját unokájára ruházza át, akinek azonban nem fűlik a foga a kereskedőséghez, ő munka nélkül akar jól megélni. Az öregúr jobbkeze a boltban Mácsi Márton, az egyszerű sorból származó kereskedősegéd, aki nem tudja tétlenül nézni, ahogy a semmirekellő örökös elherdálja a családi vagyont, és csődbe juttatja a jól menő üzletet.

    Ép testben

    2025-12-04 12:55:00

    2025-12-04 13:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-04 13:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-04 13:21:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Slovenski utrinki

    2025-12-04 13:25:00

    Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin, amely bemutatja a hazánkban élő kisebbséggel kapcsolatos fő politikai, kulturális és mindennapi eseményeket, ezeken túl törekszik a hagyományok, kézműves tevékenységek ismertetésére, de portré jelleggel a közösségért tevékenykedő személyeket is bemutatja. A nézőket az anyaország kulturális és történelmi nevezetességeivel is megismerteti, különös tekintettel a Szlovénia határ menti területeivel ápolt kapcsolatokra. Legfontosabb feladata az anyanyelv őrzése, fejlesztése és a nemzetiségi identitás erősítése. A több, mint 20 éve kéthetenként sugárzott félórás szlovén magazinműsor a többségében Vas megyében, de az ország számos más területén élő magyarországi szlovének tájékoztató és kulturális jellegű adása.

    P'amende

    2025-12-04 13:55:00

    P'amende _ magyarul: Rólunk. A közszolgálati televízió 2011-ben indította útjára ezt a roma kulturális magazint, amelyben minden alkalommal egyetlen téma feldolgozását láthatják a nézők 26 percben. A műsorban olykor egy közösség, olykor pedig egy kiemelkedő személyiség portréja szerepel. A cél példamutató kezdeményezések, kiváló művészek, hagyományos közösségek _ egyszóval értékek bemutatása.

    Magyarország ma

    2025-12-04 14:25:00

    "Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.

    hadERŐ "Hazámat szolgálom!"

    2025-12-04 14:45:00

    2025-12-04 15:10:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-04 15:50:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Nagy pillanatok

    2025-12-04 16:05:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.

    Família Kft.

    2025-12-04 16:10:00

    Ágica nagyon rosszat álmodik, és ki kell takarítania magából a feszültséget. A hajnali porszívózásra persze az egész család felébred. Szerencsére megfejti, hogy az álombeli bundás hölgy Károly mellett a tisztás közepén, egy hatalmas fa árnyékában nem más, mint saját maga! A nagy örömre Vilma neki akarja adni Ágicának régi, kék bundáját, amelyet még Ágostontól kapott. De hova lett a bunda?

    Família Kft.

    2025-12-04 16:35:00

    Vilma makkegészséges, és ez neki nagy baj, mert a barátnőknek nincs mivel dicsekednie. Az orvos végül a kis szédülésre konyakot ír fel neki, 1-2 stampedlivel naponta. A család aggódik, arra gondolnak, Vilma azért iszik, mert boldogtalan. Minden munkát levesznek a válláról, de a konyak csak fogy...

    Család-barát

    2025-12-04 17:00:00

    A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.

    Család-barát

    2025-12-04 17:35:00

    2025-12-04 18:15:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-04 18:18:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Önök kérték!

    2025-12-04 18:20:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-04 18:30:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Rövidpályás úszó Európa-bajnokság

    2025-12-04 18:55:00

    2025-12-04 21:20:00

    Öcsi fogadást köt barátaival, hogy el tudja-e lőni a grund túlsó kerítésig a labdát, de véletlenül túl erőset rúg, és a labda betöri Rudi bácsi hentes boltjának kirakatát. Társaival együtt ijedtükben gyorsan eliszkolnak a tett színhelyéről. Rudi bácsi kirohanva az éppen hazafelé tartó, ellenfél csapat legjobb játékosát, Bambát találja a tett színhelyén, ezért őt gyanúsítja. Öcsi először örül, hogy megúszták a dolgot, de a helyzet nem hagyja nyugodni. Egy álmatlan éjszaka után másnap nem bírja tovább, és a lelkiismeretére hallgatva bevallja, hogy véletlenül ő törte be a bolt kirakatát.

    Várva várt

    2025-12-04 21:35:00

    2025-12-04 21:38:00

    A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!

    Kommentár Klub

    2025-12-04 22:35:00

    Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

    Magyar Krónika

    2025-12-04 23:35:00

    80 éve hunyt el Bartók Béla. Bartók legalább három területen elévülhetetlen érdemekkel bír: mint zenegyűjtő- és kutató, mint zeneszerző, és mint gondolkodó. Az európai gondolatot tulajdonképpen Bartók alkotta meg, amikor a népek testvérré válásáról írt.

    Kritika

    2025-12-05 00:10:00

    Közérthetően és kritikusan számol be hétről hétre könyvekről, filmekről, kiállításokról, előadásokról, műalkotásokról és művészeti trendekről a Kritika című műsor. A közmédia kulturális csatornája azzal a céllal indította el az új a műsort, hogy művészeti alkotásokat ismertessen meg a közönséggel, egyúttal ösztönözzön a kritikai szemléletmódra. A műsor szakértők segítségével járja körül az egyes műveket és produkciókat annak érdekében, hogy ne csak elfogadjuk vagy elutasítsuk, de értsük is a kortárs művészetet. Ezáltal a művészek is szembesülhetnek azzal, hogyan érti és értelmezi törekvéseiket a publikum.

    Hetedhét kaland

    2025-12-05 00:35:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-05 00:45:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-05 00:50:00

    Fizikai, oktató sorozat gyerekek részére.

    Himnusz

    2025-12-05 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-05 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-05 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-05 01:27:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Fűszer és csemege

    2025-12-05 01:30:00

    Pammer Aladár jól jövedelmező és régóta működő fűszer-, és csemegeboltját unokájára ruházza át, akinek azonban nem fűlik a foga a kereskedőséghez, ő munka nélkül akar jól megélni. Az öregúr jobbkeze a boltban Mácsi Márton, az egyszerű sorból származó kereskedősegéd, aki nem tudja tétlenül nézni, ahogy a semmirekellő örökös elherdálja a családi vagyont, és csődbe juttatja a jól menő üzletet.

    Slágertévé

    2025-12-05 02:40:00

    Zenés, humoros összeállítás. Szereplők: Bede Fazekas Annamária, Bodrogi Gyula, Csonka András, Détár Enikő, Fésűs Nelly, Gergely Róbert, Harkányi Endre, Haumann Péter, Hirtling István, Kovács Kati, Laklóth Aladár, Lőte Attila, Mary Zsuzsi, Nagy Gábor, Papp Csaba, Sáfár Anikó, Straub Dezső, Voith Ági.

    Família Kft.

    2025-12-05 03:35:00

    Ágica nagyon rosszat álmodik, és ki kell takarítania magából a feszültséget. A hajnali porszívózásra persze az egész család felébred. Szerencsére megfejti, hogy az álombeli bundás hölgy Károly mellett a tisztás közepén, egy hatalmas fa árnyékában nem más, mint saját maga! A nagy örömre Vilma neki akarja adni Ágicának régi, kék bundáját, amelyet még Ágostontól kapott. De hova lett a bunda?

    Família Kft.

    2025-12-05 04:00:00

    Vilma makkegészséges, és ez neki nagy baj, mert a barátnőknek nincs mivel dicsekednie. Az orvos végül a kis szédülésre konyakot ír fel neki, 1-2 stampedlivel naponta. A család aggódik, arra gondolnak, Vilma azért iszik, mert boldogtalan. Minden munkát levesznek a válláról, de a konyak csak fogy...

    Szakcsi Jazzszínpad

    2025-12-05 04:25:00

    Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből.

    HÍRADÓ

    2025-12-05 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-05 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-05 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-05 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-05 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-05 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-05 05:35:00

    László Evelint bemutató kisfilm, akinek a Legényes című dala megkapta a Petőfi Zenei Díj Az év dala kitüntetést 2024-ben.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-05 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Hetedhét kaland

    2025-12-05 05:50:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-05 06:00:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-05 06:05:00

    Fizikai, oktató sorozat gyerekek részére.

    Vers mindenkinek

    2025-12-05 06:10:00

    Heltai Jenő Az én kutyám című versét Szacsvay László adja elő.

    hadERŐ "Hazámat szolgálom!"

    2025-12-05 06:15:00

    Heltai Jenő Az én kutyám című versét Szacsvay László adja elő.

    Magyar világ

    2025-12-05 06:40:00

    Kárpát-medencei utazásra hívja a nézőket a Magyar Világ, amely betekintést nyújt a határon túli magyarság, a kárpátaljai, a vajdasági, a felvidéki és a muravidéki magyar közösségek életébe, az őket érintő időszerű eseményekbe. A Magyar Világ célja erősíteni az erdélyi magyarok és a többi határon túli magyar közösség közötti szolidaritást, empátiát, a közös szellemi-kulturális kötelékeket.

    Erdei utakon

    2025-12-05 07:10:00

    2025-12-05 07:40:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Librettó

    2025-12-05 07:46:00

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

    Családi kör

    2025-12-05 08:40:00

    Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.

    Jó ebédhez szól a nóta

    2025-12-05 09:20:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Idősebbek is elkezdhetik - Teletorna

    2025-12-05 09:55:00

    Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.

    Agytorna

    2025-12-05 10:00:00

    A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.

    Mindennapi

    2025-12-05 10:25:00

    Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.

    Katolikus krónika

    2025-12-05 10:26:00

    A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk egyaránt megjelenik a Katolikus krónikában. A liturgikus év menetét nyomon követjük, így nézőink találkozhatnak segítő, aktuális gondolatokkal.

    De őszintén!

    2025-12-05 10:50:00

    Kereszt-Tények

    2025-12-05 10:55:00

    A műsor a hét aktuális eseményei mellett a kereszténység egyetemes információit is megosztják a nézőkkel; a szellemi és épített kulturális örökség mellett a magyar történelem évfordulóira is felhívják a figyelmet. Külhoni tudósítások szintén fontos helyet kapnak a riportok között.

    Neked szól!

    2025-12-05 11:05:00

    Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.

    Hosszú szökés

    2025-12-05 11:20:00

    Bálint elvált szülök gyermeke, így édesapját csak augusztusban látogathatja meg, aki a fővárosban lakik. A fiú azonban meg szeretné mutatni a bizonyítványt apjának, de édesanyja nem engedi el. Megszökik...

    Piaci történetek

    2025-12-05 12:55:00

    Bálint elvált szülök gyermeke, így édesapját csak augusztusban látogathatja meg, aki a fővárosban lakik. A fiú azonban meg szeretné mutatni a bizonyítványt apjának, de édesanyja nem engedi el. Megszökik...

    HÍRADÓ

    2025-12-05 13:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-05 13:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-05 13:21:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Rondó

    2025-12-05 13:25:00

    A műsor bepillantást nyújt a Magyarországon élő bolgárok, lengyelek, görögök, örmények, ruszinok és ukránok életébe.

    A műsor egyfajta fórumot jelent a kis közösségeknek, bemutatja múltjukat, történelmüket, a jelen hétköznapjait és ünnepeit. Fontos feladatot tölt be az anyanyelvi kultúra ápolásában, hiszen a forgatott anyagok többsége az adott kisebbség nyelvén készül magyar feliratozással.

    Kárpát-medence

    2025-12-05 13:50:00

    A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.

    Kék bolygó

    2025-12-05 14:15:00

    Ökológiai sikertörténetek, a környezetvédelem, természetvédelem, fenntartható fejlődés kihívásai, az energiagazdálkodás aktuális kérdései állnak magazinműsorunk érdeklődésének a középpontjában.

    Egészségünkre!

    2025-12-05 14:40:00

    Ökológiai sikertörténetek, a környezetvédelem, természetvédelem, fenntartható fejlődés kihívásai, az energiagazdálkodás aktuális kérdései állnak magazinműsorunk érdeklődésének a középpontjában.

    Álmok álmodói

    2025-12-05 15:00:00

    Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Kandó Kálmán munkásságát dolgozzuk föl.

    Kontúr

    2025-12-05 15:10:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel az M5 műsorán.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-05 15:50:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel az M5 műsorán.

    Nagy pillanatok

    2025-12-05 16:00:00

    PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel az M5 műsorán.

    Família Kft.

    2025-12-05 16:10:00

    Ricsi és Misi Kriszta helyett elvállalják, hogy fellépnek Picivel közösen, egy szám erejéig a Hully Gully diszkóban. Kicsit mellőzve a tanulást és az iskolába járást állandóan próbálnak, de mire eljön a fellépés, a sok lógásért a szülőktől szobafogságot kapnak. De így mi lesz a produkcióval?

    Família Kft.

    2025-12-05 16:30:00

    Tavasz végén, nyár elején a Nagypapa úgy érzi, mintha harminc évet fiatalodott volna. Nem lehet vele bírni. A család úgy dönt, hogy valamilyen jó ürüggyel, esetleg valami múló betegséggel megpróbálja ágyba dugni. Ádám az akciót ápolónő szerződtetésével hitelesíti, ám még nem sejti, hogy a nővérke megjelenése mennyi gondot okoz majd...

    Család-barát

    2025-12-05 17:00:00

    A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.

    Család-barát

    2025-12-05 17:35:00

    2025-12-05 18:15:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Agenda plusz

    2025-12-05 18:19:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Sárkányok Kabul felett - A hűség kötelez - Werkfilm

    2025-12-05 18:20:00

    A Sárkányok Kabul felett egy lenyűgöző akciófilm és háborús dráma Jászberényi Gábor és Mészáros Blanka főszereplésével. A Magyar Honvédség különleges egysége versenyt futva az idővel, mentőakciót indít, hogy a tálib hatalomátvétel előtt álló Afganisztánból kimenekítse a rábízott civileket. Százak sorsa a tét, miközben a főhős és társai egy reménytelennek tűnő éjszakai mentőakciót indítanak, hogy a tálibok fogságából kiszabadítsák Esztert, a Kabulban szolgálatot teljesítő bátor doktornőt. A film rendezője Dyga Zsombor, producere Lajos Tamás. A werkfilmben megismerhetjük a film készítésének részleteit. A színészek mesélnek a forgatási élményeikről, és az alkotók olyan kulisszatitkokba avatják be a nézőket, amelyeket máshol még nem láthattak.

    Önök kérték!

    2025-12-05 18:50:00

    A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek. Műsorvezető: az adás védjegyévé vált Bényi Ildikó.

    Halálos tavasz

    2025-12-05 19:20:00

    Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt, akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt vőlegényével, s emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti, revolverrel végez magával.

    Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt.

    HÍRADÓ

    2025-12-05 21:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-05 21:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    V4 HÍRADÓ

    2025-12-05 21:22:00

    A V4 országok politikai, gazdasági, kulturális kapcsolódásai az elmúlt években jelentősen fölerősödtek, az országok együttműködése azt bizonyítja, együtt meghatározó szerepük van Európában. A napi V4 híradóban bemutatják azokat az álláspontokat, reakciókat, megközelítéseket és válaszokat, amelyeket a V4 társulás tagjai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) adnak a nemzetállamokat, Európát és a világpolitikát érintő kérdésekre.
    A V4 híradó forrásai a lengyel, cseh, szlovák lapok, hírügynökségek, televíziók illetve a European Broadcast Union nyersanyagai.

    Várva várt

    2025-12-05 21:35:00

    2025-12-05 21:38:00

    Ridikül - Női talkshow a Dunán 2019-ben is fontos témákról szól Dióssy Klári női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermekekről, az életről, a halálról, a karrierről, a családról, szomorú és vidám pillanatok váltják egymást a minden hétköznap jelentkező műsorban. Hölgyeknek és férfitársaiknak egyaránt szól a Ridikül. Érdekes témák, értékes emberek.

    Házibuli

    2025-12-05 22:30:00

    A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.

    Hetedhét kaland

    2025-12-06 00:35:00

    Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-06 00:45:00

    Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!

    M2 matricák - Hevül a vegyület

    2025-12-06 00:50:00

    Fizikai oktató sorozat, gyerkekeknek.

    Himnusz

    2025-12-06 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-06 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-06 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-06 01:25:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Hosszú szökés

    2025-12-06 01:30:00

    Bálint elvált szülök gyermeke, így édesapját csak augusztusban látogathatja meg, aki a fővárosban lakik. A fiú azonban meg szeretné mutatni a bizonyítványt apjának, de édesanyja nem engedi el. Megszökik...

    Gasztroangyal

    2025-12-06 02:55:00

    A Gasztroangyal ezúttal Tuzsérra látogat, ahol éppen zajlik az almaszüret. Kiderül, mitől igazán kiváló a helyi alma, hogyan készül az almafánk, a töltött palacsinta, és Marcsi egyik fantasztikus receptje, az almakaramell.

    Família Kft.

    2025-12-06 03:45:00

    Ricsi és Misi Kriszta helyett elvállalják, hogy fellépnek Picivel közösen, egy szám erejéig a Hully Gully diszkóban. Kicsit mellőzve a tanulást és az iskolába járást állandóan próbálnak, de mire eljön a fellépés, a sok lógásért a szülőktől szobafogságot kapnak. De így mi lesz a produkcióval?

    Família Kft.

    2025-12-06 04:10:00

    Tavasz végén, nyár elején a Nagypapa úgy érzi, mintha harminc évet fiatalodott volna. Nem lehet vele bírni. A család úgy dönt, hogy valamilyen jó ürüggyel, esetleg valami múló betegséggel megpróbálja ágyba dugni. Ádám az akciót ápolónő szerződtetésével hitelesíti, ám még nem sejti, hogy a nővérke megjelenése mennyi gondot okoz majd...

    Szakcsi Jazzszínpad

    2025-12-06 04:40:00

    Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből _ minden vasárnap.

    HÍRADÓ

    2025-12-06 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-06 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-06 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-06 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-06 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-06 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-06 05:35:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-06 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Magyarország ma

    2025-12-06 05:50:00

    "Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.

    Unió27

    2025-12-06 06:10:00

    Különféle problémák, közös megoldások. A műsorban bemutatjuk az összefüggéseket, hogy mi állhat az EU-s döntéshozatal hátterében és azt is megtudhatják, hogy hogyan érinti mindez Magyarországot. Legyen szó a szomszédos országokról, Lengyelországról, a migrációról vagy éppen gazdaságról. Ha érdekli, hogy mi miért történik és megtudná, hogy mi lesz a következő lépés, csatlakozzon hozzánk.

    Novum

    2025-12-06 06:35:00

    A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

    Delta

    2025-12-06 07:10:00

    A Delta nyolcadik részében a Csap fogalmát járják körül az alkotók. Minden részletében gazdag, csapolásokat bemutató asztalos műhelytől, Fejős Ádám egészen a világhírű futballcsapatoknak otthont adó stadionokig vezeti a nézőt. Ezalatt Ráduly Györgytől, az NFI Filmarchívum igazgatójától megtudhatják, mi a sikere a "Csapd le csacsi!" c. magyar klasszikusnak; Köves Gábor egykori válogatott teniszező pedig a legütősebb csapások és szervák titkaiba avatja be a nézőket. És hogy mi volt a története az első vízcsapnak vagy egyáltalán milyen elv szerint működtették? _ ez Bíró Ada extra interjújából részletesen kiderül!

    Időjárás-jelentés

    2025-12-06 07:35:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Multiverzum

    2025-12-06 07:41:00

    A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.

    Püspökkenyér

    2025-12-06 08:10:00

    A műsorban három egyház püspökei beszélgetnek aktuális kérdésekről.

    Evangélium

    2025-12-06 08:40:00

    Főszerkesztő: Dr. Kiss-Rigó László püspök. Szerkesztő: Dr. Kocsi György A műsorsorozat tartalmilag a Szentírás, azon belül is az 5. évad 52 adásában (2021) „Máté evangéliumának” tanulmányozása által, a Biblikus események keresztény értelmezésével valósul meg, mely az élet különféle helyzeteiben segít a hit szempontját megérteni és megélni.

    Kárpáti Krónika

    2025-12-06 09:15:00

    2025-12-06 10:15:00

    A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.

    Gyimesi vadvirág

    2025-12-06 10:50:00

    Magdolna, aki korábban Fábián Gyurka menyasszonya volt, Palánka Imréhez megy feleségül. Imre húga, Mária beleszeret Gyurkába. Traján, a román kisbíró azt pletykálja, hogy Magdolna még mindig Gyurkát szereti. Imre megüti Trajánt. Gyurka meg akarja kérni Mária kezét Imrétől, de a féltékeny Imre elkergeti őt. A sértett és feldühödött Traján közben börtönbe akarja vitetni Imrét, de helyette az elkeseredett Gyurka adja fel magát. Amikor ezt Imre megtudja, ki akarja váltani a férfit a börtönből, de Gyurka ekkorra már megszökött...

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-06 12:05:00

    2025-12-06 12:20:00

    2025-12-06 14:35:00

    BENU női vízilabda Magyar Kupa

    2025-12-06 16:50:00

    2025-12-06 18:50:00

    Női kézilabda világbajnokság

    2025-12-06 21:10:00

    Fábry

    2025-12-06 22:05:00

    Fábry Sándor beszélget meghívott vendégeivel. A beszélgetéseket zenés produkciók kísérik, melyek között amolyan igazi "one man show" stílusban Fábry monológokkal szórakoztatja nézőit.

    Az örökzöld örökzöldek

    2025-12-06 23:20:00

    A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyéniségének, Koncz Zsuzsának kíséri végig pályafutását dalokban, régi felvételek segítségével a mai adás.

    Szerelmes földrajz

    2025-12-07 00:10:00

    LUX ÁDÁM : Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1987-ben végezte el a Színház _ és Filmművészeti Főiskolát. 1987 és 1995 között a debreceni Csokonai Színház, majd a budapesti József Attila Színház, végül a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1995-től szabadúszó művészként számos budapesti és vidéki színházban játszott főszerepeket. 1988-ban megkapta Debrecen város Nívó-díját. A "Megszállottak" és a "Szeretlek, Faust" című filmekkel tizenkét nemzetközi filmfesztiválon nyerte el a legjobb férfi alakítás díját. 2023 óta a Karinthy Színház tagja, ahol a 2023/2024-es évad legjobb közönségdíjas férfi színésze lett. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Nős, felesége Pócsik Ildikó szinkronrendező.

    Itthon vagy!

    2025-12-07 00:35:00

    Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen.
    Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár.
    A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

    Himnusz

    2025-12-07 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-07 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-07 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-07 01:27:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Gyimesi vadvirág

    2025-12-07 01:35:00

    Magdolna, aki korábban Fábián Gyurka menyasszonya volt, Palánka Imréhez megy feleségül. Imre húga, Mária beleszeret Gyurkába. Traján, a román kisbíró azt pletykálja, hogy Magdolna még mindig Gyurkát szereti. Imre megüti Trajánt. Gyurka meg akarja kérni Mária kezét Imrétől, de a féltékeny Imre elkergeti őt. A sértett és feldühödött Traján közben börtönbe akarja vitetni Imrét, de helyette az elkeseredett Gyurka adja fel magát. Amikor ezt Imre megtudja, ki akarja váltani a férfit a börtönből, de Gyurka ekkorra már megszökött...

    Erdélyi történetek

    2025-12-07 02:50:00

    Egy Aranyosfőhöz közeli barlangban, magyarul Kőházaként emlegetett havasi tanyabokor közelében rejtőző Vartop földalatti mészkőlabirintusának egyik zugában kolozsvári barlangkutatók megkövesedett ősemberi lábnyomra találtak. Egy úgynevezett neandervölgyi, egy Homo sapiens neanderthalis kereshetett menedéket itt egy szikla üregében mit sem sejtve arról, hogy 62 ezer év elteltével emberutódaik majd rátalálnak és igencsak rácsodálkoznak hátrahagyott, mára kővé dermedt három talpnyomatára, melyeket a világon ma ismert legépebben megmaradt barlangi őslábnyomokként tart számon az antropológia és a paleontológia.

    Erdélyi történetek

    2025-12-07 03:20:00

    Dr. Kiss János Botond első találkozása a gödényekkel gyermekkorára nyúlik vissza. Magyardécse református lelkészének fia a kolozsvári egyetem természetrajz szakára iratkozott be. Tanulmányainak végeztével, akkori szokás szerint messzire "helyezték ki", valójában száműzték az erdélyi fiatal abszolvenseket. Így került el Kiss János Botond is szűkebb pátriájából mintegy 800 kilométernyi távolságra, a soknemzetiségű Dobrudzsába, annak is az egyik legeldugottabb de legizgalmasabb területére, oda, ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik. Közel fél évszázadot töltött itt az erdélyi kutató, akit ma a Duna-delta legismertebb szakemberének ismer a nemzetközi tudományos közvélemény. Választott élettere a vízi vadon világa, melyet talán ő kutatott ez idáig a legalaposabban. Kiss János Botond 2015-ben nyugdíjba vonult. Mögötte egy rendkívül mozgalmas, értékteremtő, a deltakutatás szempontjából mérföldkőnek számító életút.

    Hogy volt?!

    2025-12-07 03:45:00

    Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából. Ebben az adásban a televíziós sorozatokról lesz szó.

    Magyarország finom

    2025-12-07 04:40:00

    Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából. Ebben az adásban a televíziós sorozatokról lesz szó.

    HÍRADÓ

    2025-12-07 05:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-07 05:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-07 05:23:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    NÉMET NYELVŰ HÍREK

    2025-12-07 05:25:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    OROSZ NYELVŰ HÍREK

    2025-12-07 05:29:00

    A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.

    KÍNAI NYELVŰ HÍREK

    2025-12-07 05:30:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Nagy pillanatok

    2025-12-07 05:35:00

    A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.

    Édes anyanyelvünk

    2025-12-07 05:45:00

    Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

    Élő egyház

    2025-12-07 05:50:00

    Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből.

    Esély

    2025-12-07 06:10:00

    Ma Magyarországon legalább hatszázezer embernek tartósan együtt kell élnie fogyatékosságával. Az Esély azonban nemcsak hozzájuk szól, hanem mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni.

    Világ

    2025-12-07 06:30:00

    Heti külpolitikai magazin.

    Opera Cafe

    2025-12-07 06:55:00

    Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-07 07:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    Mesterember leszek

    2025-12-07 07:27:00

    A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek mellett bemutatjuk a kevésbé felkapott vagy ismert, illetve fizikai munkavégzést igénylő hiányszakmákat is. Ugye velünk tartotok?!

    Adventi Önök kérték - Különkiadás

    2025-12-07 07:55:00

    A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek mellett bemutatjuk a kevésbé felkapott vagy ismert, illetve fizikai munkavégzést igénylő hiányszakmákat is. Ugye velünk tartotok?!

    Ízőrzők - Tematikus epizódok

    2025-12-07 08:20:00

    A mai adásban Matyóföld legkisebb településére, Tardra látogattunk el, ahol az advent hangulatában a készülődésbe kapcsolódtunk be, és ahol olyan finomságok készültek, mint a palóc leves, a mákos kőttes, a rakott káposzta, a zsámiska magyaros csirkemájjal és a hamis hájas.

    Borbás Marcsi szakácskönyve

    2025-12-07 08:50:00

    A főzés tudományát, a háztartási praktikákat, családi recepteket tovább adjuk generációról generációra. Ennek nem az evés a lényege, hanem sokkal inkább az érzelmi és kulturális háttere. A Duna csatornán vasárnaponként jelentkező műsor háziasszonya arra buzdítja a fiatalokat, hogy süssenek-főzzenek minél többet szeretteiknek és vigyék tovább a családi recepteket. Minden adásban újabb ételeket ismerhetünk meg Borbás Marcsi szakácskönyvéből, persze a recept nem szentírás, hiszen ahány ház, annyi szokás, de abban megegyezhetünk, hogy a konyha, a család biztos találkozási pontja, ezért itt lehet a legtöbbet átadni hagyományainkból egymásnak. A közmédia új gasztro magazinja a régi idők finomabbnál finomabb ízeit idézi meg és közben a sütés-főzés rejtelmeibe is beavatja a nézőket, hiszen a legfontosabb szakács, Te vagy!

    Főmenü

    2025-12-07 09:20:00

    A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron ötödik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem indításában szerzett érdemeket, maga is kiválóan süt-főz. A menü ínycsiklandozó fogásait Széll Tamás és Böröcz Zsófi külön és együtt készítik el, olyan látványos és követhető módon, hogy akár el is leshetjük a praktikus ötleteket, mindezt olyan varázslatos hangulatban, hogy kedvünk támad a saját konyhánkban is megvalósítani a recepteket. A tematikus adásokba vendég is érkezik, aki mesél és kóstol.

    Adventi naptár - Szarka Tamás és vendégei

    2025-12-07 09:50:00

    2025-12-07 09:55:00

    Góóól!

    2025-12-07 11:05:00

    Góóól! magazin 75 percben foglalja össze és mutatja meg a szombati hat élvonalbeli mérkőzés góljait, legizgalmasabb pillanatait állandó szakértőjükkel Bozsik Péterrel. Így a forduló napján hat órán keresztül, megszakítás nélkül láthatják a magyar futball kedvelői, mi történt kedvenc bajnokságuk aktuális fordulójában.

    Bajnokok

    2025-12-07 12:05:00

    2025-12-07 13:05:00

    2025-12-07 15:20:00

    K&H férfi kézilabda liga

    2025-12-07 17:20:00

    Góóól! magazin 75 percben foglalja össze és mutatja meg a szombati hat élvonalbeli mérkőzés góljait, legizgalmasabb pillanatait állandó szakértőjükkel Bozsik Péterrel. Így a forduló napján hat órán keresztül, megszakítás nélkül láthatják a magyar futball kedvelői, mi történt kedvenc bajnokságuk aktuális fordulójában.

    Rövidpályás úszó Európa-bajnokság

    2025-12-07 19:00:00

    Góóól! magazin 75 percben foglalja össze és mutatja meg a szombati hat élvonalbeli mérkőzés góljait, legizgalmasabb pillanatait állandó szakértőjükkel Bozsik Péterrel. Így a forduló napján hat órán keresztül, megszakítás nélkül láthatják a magyar futball kedvelői, mi történt kedvenc bajnokságuk aktuális fordulójában.

    Futsal magazin

    2025-12-07 21:30:00

    Góóól! magazin 75 percben foglalja össze és mutatja meg a szombati hat élvonalbeli mérkőzés góljait, legizgalmasabb pillanatait állandó szakértőjükkel Bozsik Péterrel. Így a forduló napján hat órán keresztül, megszakítás nélkül láthatják a magyar futball kedvelői, mi történt kedvenc bajnokságuk aktuális fordulójában.

    Versfilmek

    2025-12-07 22:00:00

    2025-12-07 22:05:00

    A Gasztroangyal ezúttal Nagypeterdre indul egy különleges meghívás okán. Marcsi segédkezik az asszonyoknak a lakodalmi sütemények elkészítésében, megnézi, mit készítenek a frissen levágott disznóból a násznép számára, végül pedig következhet a hajnalig tartó mulatság.

    Agapé

    2025-12-07 23:05:00

    Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen _ írta Márai Sándor. De miként öltöztethetjük ünneplőbe a lelkünket? Milyen szerepe van életünkben a jeles napoknak és egyáltalán tudunk-e még igazán és mélyen ünnepelni? Az adventi készület idején az Agapé asztalánál ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket _ tabuk nélkül.

    Isten kezében

    2025-12-08 00:00:00

    Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.

    Erdei utakon

    2025-12-08 00:30:00

    2025-12-08 00:55:00

    Magyarország himnusza.
    Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.

    HÍRADÓ

    2025-12-08 01:00:00

    A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.

    Időjárás-jelentés

    2025-12-08 01:20:00

    Részletes időjárás-jelentés.

    ANGOL NYELVŰ HÍREK

    2025-12-08 01:27:00

    A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.

    Néma kolostor

    2025-12-08 01:35:00

    Vághelyi Gusztáv gróf immár véglegesen a karthausi rend tagja. Egykori szerelme, Betti haldoklásánál kell jelen lennie. Vezekelni vágyik, s fölidézi addigi életét. Bécsben, az egyetem után Júliába szerelmes, ám a nő a politikus Dahlbergért rajong. Dahlberg szemmel tartja Gusztávot annak csalárd barátján, Armandon keresztül. Ebelsperg azonban Gusztávnak szánja lányát, s bár Dahlberg cserbenhagyja Júliát, ő mégsem pártol Gusztávhoz. Vághelyi megismerkedik Bettivel, majd Júlia is fölbukkan szomorú történetével. Betti csalódik Gusztávban, és szakít vele. A férfi szerzetesnek áll.

    Nagy pillanatok

    2025-12-08 03:00:00

    MMA portré

    2025-12-08 03:05:00

    Az irodalmár- portréfilm Márkus Béláról. Csaknem 30 könyv, 1oo körüli jelentősebb publikáció, több szakmai és állami elismerés _ József Attila- és Széchenyi-díj _ az életmű "statisztikája". A film bemutatja az irodalmár gyerekkorának és ifjúságának környezetét, érzékelteti azt az utat, ahogy a Bükkaranyostól, a saját földjükön gazdálkodó falusi családból a mezőkövesdi gimnáziumon és a debreceni Kossuth egyetemen át eljutott az "irodalomra rálátás horizontjáig" _ megőrizve kötelékeit.

    Share on Facebook Share on Twitter
Products
About
Blog
Refund
Terms
Privacy
Apps
Contact
Company name

Cut the cable and join the future to enjoy a world of wireless convenience and freedom

© 2023 OTT Credits TV, Inc. All rights reserved.